Szórjuk szét FRUTTI helyett.

TRK®  – AZ ALAPMŰ!

1. szám (2006.11.27)
Különszám Zotya Atyának!!!

TRK®  - A HASZNOS SEGÍTŐTÁRS

Kedves Baráti Kör, Kedves Atya!

Jó régen nem találkoztunk, a betyár gejzír mindenségit!!! Most viszont itt vagyunk, örülünk és tudósítunk Takagiról és mindenről, ami drága Takagink szellemi örökségét tovább viszi. Úgy tudjuk Takagink amellett, hogy a jappán Forma-3-ban puffog, legújabban hajókuffereket gyártó céget alapított! Még Zotya atya is eszkuzálta magát, mivelhogy nem tudott a dologról, pedig Toránk még kormánykitüntetést is átvehetett a jappán kufferipar fellendítéséért. Egyszer.

Nyalánk gondolatgalacsinok Idé(n)ről

A 2006-os szezon egy körömfeketényi rosszérzést mindenkiben hagyott amiatt, hogy az év nagy felfedezettjét, Judzsi Idét kiakolbólintották a szupper águritól.


Ide képviselte egyedül Takagink egykoron sűrűn látott letisztult és precíz vezetéstechnikájának hagyományát aztat. Ezt próbáljuk körülszaglászni, adni szeretnénk egy kis hírmagyarázatot, hogy mi is történhetett??? Igaz, hogy elég olvatag formában kezdte Ide az idényt, azonban már a harmadik futamon kirobbanó formába került. Az első futam edzésén égésszagot szimatolt az autó hátulja felől (egy csappantyú kapott lángra), ezért annyira megijedt, hogy gyorsan kiugrott az autóból, és elfutott solymászni a bahreini sivatagba. Minthogy sólymot nem talált, szomorkásan tért vissza a boxutcába, azonban az edzés már véget ért, így odalett a jó idő, a jó verseny reménye. Egyszer.


Ráadásul Ide körömágygyulladást kapott a sivatagban, aminek hatása áthúzódott a második versenyre is, végig ott gunnyasztott a sarokban. Puff neki, és már két verseny le is ment. Szegény Takagink pechszériája jutott mindenkinek az eszébe ekkor, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a beverly hills-i zsaru magyar hangja Dörner György, a hétszentségit!  Az indignált Ide ekkor összeszedte magát, és Ausztráliában megmutatta mire képes! Az egész kvintesszenciája egy piros zászlóval félbeszakított edzés lett. Tudniillik olyan gyomoridegességgel állt Ide rajthoz a két rosszul sikerült futam után, hogy lenmagot vett be garzonteával az edzés előtt, ettől viszont az edzés derekán olyan hasmenés jött rá, hogy minden figyelmét lekötötte, hogy visszatartsa azt, a jó köridő eszébe se jutott. A boxba visszatérve kotkodálva szállt ki aszfaltparipájából, ezzel leplezbe az egy-két eleresztett lenge ámbraillatú pút! Egyszer. Másnap végre befejezte az első futamot az előkelő tizenegynehányadik helyen, annak ellenére, hogy idegesítette a boxutcai guriguri. Hogy volt!!! Hogy volt!!! Jött az első európai biennálé! Judzsi kirobbanó formában volt!!! A korábban jellemző jellemgyengeségét teljesen levetkőzte. Betontorpedójával a pálya minden centiméterét végigszaggatta. Ekkor jött a verseny, és az emlékezetes inzultush álbersszel! Mi történhetett? A futam előtt hőlégfürdőt vett Ide a hűvösebb európai klíma miatt. A fürdő után kijött a hidegbe, ami jól fejbe vágta, azt a megalázkodott pravoszláv prémgallért! Hát teljesen elszédült az angyalom. Szemtanúk szerint az autóba már lila fejjel ült be. Nem csoda, hogy a rajt után nem sokkal bekövetkezett a parádé. A versenyigazgatóság viszont egyből kifigyelte Ide klasszisát, ezért nehogy beleszóljon a nagyok küzdelmébe, megvonta tőle a szupperliszenszetet! Rohaggyanak el! Egyszer.


Szezonzáró gondolatok, avagy szakmapolitikai pöffenetek

Mint azt a rovat frappáns címe is előrejelzi, itt kérem alássan (nem) holmi humbugról lesz szó. Egyszer. Mint azt a kedves olvasó bizonyára még nálunk is jobban tudja (aki nem, az pótolja!), az idei szezon bővelkedett minden jóban és rosszban, amit az emberfia a csökött agyával elképzelni is alig bír. Mert miről van itten szó? Mi? De térjünk is rá a dolog végére. A nagy hírt valószínűleg nem kell előadnunk: sumakker 1., azaz id. sumakker, minden idők legsikeresebb, legtehetségesebb, legszeretettebb, stb. pilótája Takagi vezér után – visszavonul az aktív versenyzéstől. Kész. Vége. Slussz. Pász. Ennyi. Kanyi. Manyi. Hugyi. Bugyi. Fisi-fosi. Egyszer.

Nos, hát ezekben a vészterhes időkben élesztettük újjá tetszhalott világlapunkat, s vele párhuzamosan a Baráti Kört is, hiszen mi végre, ha mégse? Na ugye! Az igazgatóság olyannyira frappírozva érzete magát az évad végére, hogy papírcsákót húzott a szebbik felére, azzal nézett ki a hetedik emeletről. Egyszer.

Meg kell mondjuk, id. sumakkernél szebben és méltóságteljesebben csak és kizárólag Takagi mesterünk búcsúzott még annak idején, a szezon végét meg sem várva. Írd és mondd. (Jó, de minek írjam, ha mondom? Vagy minek mondjam, ha írom? Mi a jó túrós öregotthonos élet ennek az értelme?) Emlékezzünk csak! Könnyfakasztó volt, amikor kanyar közben minden ok nélkül uk-muk-fuck rükvercbe kapcsolta gépparipáját és szó nélkül távozott a Forma-1 szédítő világából a szélvédőn keresztül, ügyet sem vetve az égen éppen éktelen keresztülhúzó vadlibák színes kavalkádjára. Akkoriban olyan cudar idők jártak a TRK®-ra a teljesen érthető érdektelenség miatt, hogy a vezetőség egyenesen azon gondolkodott, hogy azon nyomban felfüggeszti a világtörténelem szörnyű iramú sodrását! De nem így történt.
 

A lufifejű Ladomir is megmondhatja. Vele őriztünk együtt libát, még a háború előtt, lent vagy fent, de vidéken, mikor az a sok hájfejű, tatárképű ellenség erre kószált a tilosban. Na, annak is mi lett a vége? Semmise. Vagy szen’mise. Ki a franc tudja eztetet már. Hát, így van ez mindég.

Na, de térjünk vissza a szezon zárásához. Hogy fizik ella* hogyan tudta azt a célegyenes végi kanyart így elszínezni, még máig kutatják a FIA (kinek a fia?) kutatómérnökei. A többit hagyjuk. Ne is emlékezzünk tovább.
 

*Ezért a képért már leszámoltunk vele. Ilyesmit nem tűrűnk.


Most kaptuk a hírt, hogy ronda niszt pártfogásukba vették a hangok, amik azt is közölték vele, hogy ál ónozó háromszoros világbajnokká avanzsál már jövőre. De hiszen melyik pilóta nem fogadkozik ez ügyben? Az igazgatóság egybehangzó véleménye szerint, ahhoz azért nekünk is lesz egy-két-há keresett szavunk. Csak azt nem tudjuk, hol keressük. Befolyásunk bizonyítására csak egyetlen egy esetet hadd említsünk alázatosan. Kérem, amikor annak idején (ez még annak előtte volt), mikor bár ricselló még kiflivel ette a mézet, akkortájt még valamelyest sem tudott vezetni se, de azt aztán még annyira se. De egyre másra az igazgatóságnak elege lett a tetszelgésből olyannyira, hogy és ráripakodott: Ricsi, hát, te meg hogy vezetsz? Mi? Hát, te nem is tudsz vezetni! Nyomod a gázt, aztán meg fékezel? Mi? Hát, nem így kell vezetni, baszkikám (ezt a szót még az igazgatóság idősebbik tagja tanulta egykori oktatójától, közvetlenül a sikeres rutinvizsga után – na, az is egy meleg helyzet volt)! Különben is mennyi lesz a belépő a Rockmaratonra? Mi? Azt a frissen fosott lúdganét, meg a nyolcát!!! Na, innentől kezdve indult csak igazán hanyatlásnak bár ricsi pályafutása**.

De hát, mi végre az igazgatóság, ha nem azért, hogy minden menjen a maga útján (Az én utamon??? Különben is már tegeződünk!). Így tehát véget ért a 2006-os szezon, amiben nem volt semmi újdonság sem: sumakker győzött, de ál ónozó még annál is inkább. A Többiek meg végiglimonádézták az egész idényt. Egyszer még tóth zsán is felpillantott a limonádés vödréből és így szólott: b*szos a gáz! Ettől aztán a ferrárik annyira bepipultak, hogy massza végig a féket taposva és még a kéziféket is berántva bezuhant az első helyre, amitől az egész 2006-nak tisztára vége lett. Következzék a Vers:
 

Gyere Ide
 

Ide, mint a villám csapott
Megérkezett, s a mezőny halott
Versenyképes, mint egy nokedli
Porcelánfoga herendi

Olyan gyors, hogy ritkán látjuk
Előbukkan, szánkat tátjuk
Melletted minden versenyző almáspite
Az F1 visszavár: gyere Ide!


Várható újdonságok

A jövő évi szezonra szörnyűséges újítások várhatóak! Az igazgatóság birtokába jutott bizalmas információk szerint börni eke lesz tóni tervei közt olyan ötletek is burjánzanak, miszerint a 2006-ban az utolsó négy helyen végzett csapatok külön sínpályát (vagy sípályát?) építhetnek maguknak az aszfaltba és kiváltandó a gumi problémákat, vonatkerekeken száguldhatnak majd végig a versenyen a vasparipák.

Egy másik idea (hovaa???) szerint a nézőket akarják a szervezők még inkább elkápráztatni. E célból bencsmárking alapon először is foncsorral vonják be az aszfaltot, majd a versenyautók kerekeire szöszmentes pamut bevonatot varrnak, hogy menet közben alaposan kiszidolozzák a pálya felületét. Ettől aztán a nap- és reflektorfényt a pálya annyira szerte szét fogja szórni-visszatükrözni, hogy a nézők rá se bírnak majd nézni. Ennek folyományaként persze tisztára káprázni fog a szemük, s attól mennek a falnak.

A harmadik elkurjantott elmerottyantás szerint az aszfaltot futószalagra helyezik, így jelentős területet spórolnak meg, hiszen nem kell azt a bazi hosszú pályát megépíteni, a felszabaduló területet pedig bérbe lehet adni a nudistáknak. Elég lesz egy tri- (mondom, hogy egy, nem három!) bünt építeni, a gépkocsik úgyis csak a futószalagot szaggatják majd. Olcsóbb lesz a közvetítés is, egy kamerával befogható lesz az egész imaginárius verseny beszűkült fókusza. Pont. Mi? Egyszer.

Zárószó

Klubtagságért küldjetek e-mailt a fenti e-mail címek valamelyikére. Nehogymá! A következő szám várható!
 

Hivatalos taglétszám: 0 fő

TRK® - MAGA AZ ÉLET!

TRK®- A LEGENDA FOLYTATÓDIK!


TRK® - Ez mostmár örökre jó lesz egy darabig!

** Mióta tud a pálya futni? Hát a pálya az nem fut sehova, a pálya az le van betonozva, oda van öntve a földbe bele! Rá meg az aszfalt, hogy lenyomja, nehogy kijöjjön. A pálya kérem alássan, az dehogy fut sehova. De még a percek se futnak. Hát hova futnának már, jóemberek? Ha futnának, akkor valahonnan valahova futnának, nem? De hát se nem valahonnan, de még annyira se valahova nem futnak se nem. Hát akkor meg?