Tisztelt Baráti Kör, Kedves Zénó!

Mielőtt belecsapnánk a harmadik szám lényegét adó tudományelméleti okfejtésbe, meg kell jegyeznünk, hogy ezzel a számmal búcsúzunk és egyben tisztelgünk az Atya előtt. Az átszervezések miatt ezentúl csak a közös menü-ebédeken találkozhat igazgatótársam az Atyával. Szilárd ezzel búcsúzik tőle: „Sose volt még ilyen príma padtársam, az Úr büntesse meg!”

A siker titka, avagy bizonyíték Takagi nem evilágiságára

Hihetetlen magyarázattal szolgált személyes találkozónkkor a kilencszeres világbajnok suhamer dererszte páratlan tehetségének valódi okáról egyik jó barátja, a sarki fűszeres, aki.

Bemelegítő mondatom után térjünk rá a miértekre, nem szem elől tévesztve a hogyanokat sem, ugyanakkor ne feledkezzünk meg a dehogyisokról se! Előre bocsátom, hogy a következőkben a történelem ismételni fogja önmagát. Történelem: „Történelem!”. Történt ugyanis, mint az a bevezetőből világosan látszik még az együgyű TRK^® igazgatóságnak is, hogy mit is akartam itt kifejteni? Fény derült samukker 1. szédítő tehetséggel végighajszolt pályafutásának titkára. Volt a pályafutásnak titkára? (A pályafutás elemzéséről lásd kettővel ezelőtti erőltetett humorú számunkat.) Na szóval, biztos forrásból tudjuk, hogy semuhar 1-nek olyan látomása volt pont mikor belépett a casus-bellikkel terhelt Forma-1-es hadd-el-haddba még évekkel ezelőtt, hogy attól azóta is tíz percenként sugárban kell hánynia, továbbá mellékhatásként nyert vagy egy tucat vb címet. Minden karácsonykor (mostanság is) küld mindegyik címre képes levelezőlapot személyes tartalommal. A történet a következő. Midőn a tehetséges herr suhamer gyakorlásképpen a köröket rótta, egyszer csak, vagy ahogy mondani szoktuk, csak egyszer megjelent a betonszaggató képzeletbeli szélvédőjén a szemüveges, harcsabajuszos Takagi, egy nyugdíjas otthon udvarában ü’dögé’ve. Ez még ugyan csak heveny bélpúposodást okozott volna írásunk tárgyának, azonban Takaginkat olyan, PalázsPalit megszégyenítő hajkorona ékesítette, hogy mindenki sumija azonnal szörnyethalt ijedtében, majd minduntalan feltámadt. Későbbi beszélgetős-mesélős teadélután-terápiák során derült ki, hogy valószínűleg nem ez volt az utolsó eset, hogy Takagi hasonló szerelésben látogatta meg valamelyik leendő, pillanatnyi, vagy volt vetélytársát (az egyik ilyen lélegzetelállító esetről a TRK^® is hírt adott, mint olyan, milyen?, amilyen autentikus is, ugyebár – még ezt megelőzően.). A látvány annyira magával ragadta az ijedt suhmit, hogy alig várta, hogy kiszállhasson pöffögtetőjéből. Később meg is nyugodott kissé és a stressznek tudta be az egészet. Ám a következő versenyen ismét megjelent a látomás, a szemüveges, harcsabajuszos Takagi, egy nyugdíjas otthon udvarában ü’dögé’ve, arcán egy csapnivaló esztrádmosollyal, egy Vörösmarty verset duruzsolva dús bajsza alatt. Majd sumakker felé fordította ölő-gyilkos tekintetét és így szólt fülsiketítő kappanhangján: „Héíjnye te! Csak nem te puppoltál?” Namármost sumakérról azt kell tudni, hogy nem egy babonás ember, de ebben a pillanatban annyira leforrázva érezte magát, hogy tényleg elpummantotta magát, beleremegett az egész trolibusz is. Ráadásul úgy megijedt, hogy görcsbe rándult a teste és így csak a gázt tudta nyomni, nyomni, nyomni, nyomni. Meg a sportszeleteket. Később a szerelők a féket is kiszerelték F1-es kerekesszékéből, felesleges alapon, így legalább ennyivel könnyebb lett az élet. Summi pedig eztán mindég, a kísértet megjelenésétől való félelmében rohadt gyorsan le akarta tudni a versenyeket, azért lett ő a bajnok. Na, ez így vo’t, na. Mert tulajdonképpen, ha arra gondolok, hogy szemüveges, bajszos Takagi, Zámbó Jimi hajjal, kappan hangon énekelve, akkor engem is kitör a frász. És ez évek óta így van, így is lesz ez míg virág a virág.

Takagi és a Karácsony

Itt a karácsony, nem is lehetne különb téma, pláne hogy múlt héten kiderült, Takagi a télapó. Az amerikaiak annyira ragaszkodnak Takadzsihoz (helyi dialektika), hogy ott a karácsonyi ajándékokat is Takadzsi viszi a házhoz. Az amerikaiakat akkor fogta meg Takadzsink, mikor az F1-be visszatérni nem tudó barátunk, néhány év elteltével az ottani bajnokságban próbálkozott. Mikor a dobogóra állt Takagink Texasban, teljes extázis tört ki a lelátókon, azt hitték, ő a Mefisztó. A biztonsági őrök tömkelege kelletett ahhoz, hogy elhagyhassa a pályát. Azelőtt ilyen soha nem fordult elő amerikai pályán. Ezután nagy nehezen még egy évet lehúzott Amerikában Takadzsi, de nem bírta tovább a népszerűséget (csak azért nem szállt harcba, hogy amerikai elnök lehessen, mert Jappánban született, népszerűségével és rátermettségével simán verte volna az ifjabb bokrot), az idegei felmondták a szolgálatot, így visszatért Jappánba, ahol egy vidéki klinikán izotópterápiával és roncsolásmentes anyagvizsgálattal kúrálták évekig, míg rendbe nem jött, most már jól van, és újra a régi. Teljesítménye előtt az egész világ tiszteleg. Jappán aktivisták jövőre Takadzsi boldoggá avatását is kezdeményezik XVI. Benedek pápánál, még életében! De ezt is csak azért, mert ahhoz, hogy szentté avathassák, kell ez a szükséges lépcsőfok. Azt hiszem mindenki ilyen életútról álmodozik. Hát csoda, hogy újságunk hétről-hétre padlót fog Takadzsi mestertől! Karácsony táján egész Amerika az ő ősz hajú, jóságos képével van tele. Itt, minálunk sajnos még csak kialakulófélben van Takadzsi tisztelete, de eljön az az idő, mikor itt is mindenki tudni fogja, mitől pummantott Suhamer I. A múlt héten egy kisebb közvélemény kutatást tartottunk. Az volt a kérdésünk: ”Ismeri Ön Takagit, a Tigrisht?”. 100 emberből 72 válaszolta azt, hogy „Azt se tudom, mi az, mi?”. Ezen az elszomorító eredményen szeretnénk változtatni, ezért egy képpel is megtoldjuk mai különszámunkat.