Szórjuk szét FRUTTI helyett.

TRK®  – AZ ALAPMŰ!

7. szám (2007.07.25)
 

TRK®  - A HASZNOS SEGÍTŐTÁRS

Tisztelt Baráti Kör, Kedves Tyatya!

Melegen üdvözlünk minden kedves olvasót ebben a fagyban. Jó régen nem találkoztunk, azóta történt egy és más. Kezdjük mindjárt a legutóbbi futammal, az independens Eurázsiai Nagydíjjal, mely ezúttal a napfényes, aszályok sújtotta Nürburg tövében perfektuálódott. A verseny előtt nagyon sokan forszírozták az autójukat. Pontban kettő órakor aztán megkezdődött a Nagy Nemzetközi Gumitekergető Verseny! Még egy kör sem telt el, és leszakadt a lengőzsámolyom, mondom: ez hamarvást történt! A verseny nagy pillanata az volt, mikor az addig biztosan vezető vinkelcsókot megelőzte a széftikár. Én ekkor éppen jól megérdemelt szabadságomat töltöttem, erre igazgatótársam csak annyit szólt: „Hogy érted már megint ezt a szabadságot? Pihenés, f*szverés?” Mindig is jó viszonyban voltunk! Aztán mikor Rajtkönnyen kiesett, az éppen nem fiatal Tyatya 8 évet öregedett, és nem szólalt meg egészen addig a rohadék hétfőig*.

Szegény Tyatya! Visszatérve a verseny elejei nedves körülményekre. Itt láthatta mindenki, hogy ki merre hány méter. Például szegény öreg Zsánkárlónak már rosszabbak a reflexei. Én nem tudom Hemilton mit reggelizett, de a verseny teljes távján eszeveszett, kegyetlen tempót diktált. Volt, hogy a fürdőkád-kilépőn előzte meg cseppet sem lassú vetélytársait. Sajnos pont ezért nem járt, csak a kilencedik hely. Aztán, ami a verseny után történt a kulisszák mögött, arra még a sokat megélt igazgatóság se számított. Történt ugyanis, hogy összefutott egymással a verseny két első (tudnillik nem tudjuk végül is ki nyert) helyezettje: vinkelcsók és szutil. Kicsit mérgesek voltak egymásra, mivel a verseny 36. körében egy kolorádói burgonyabogár mászott szutil pilótafülkéjébe, és vinkelcsók ezt használta ki. Koloratúraszoprán hangján kinyerített a pilótafülkéjéből: - Mi van szutil, szarakodsz! – és megelőzte ifjú riválisát, akiről egy remekbeszabott cikket is írt igazgatótársam. Ezt szutil nagyon nehezen viselte, nem tartotta igazságosnak, értékes gyapjút adó kedves otthoni juhaira gondolt, így tudott úgy, ahogy megnyugodni a verseny végéig. Aztán mikor kiszállt az autójából leszállt a nürburgi szmog. Nekiesett egymásnak a pódiumra vezető úton vinkelcsók és szutil. Úgy köllötött szétszedni őket, még rondenisz se látott ilyet, pedig ő aztán nem mai róka. Aztán menzurális hangjegyírással felszólították az érintett feleket, hogy fogják vissza magukat, így is történt. Szutil rájött, hogy a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig büntetésüket. Fejezzük be a futambeszámolót ezzel a szép gondolattal!

S(z)util a germán félisten

Tudni kell, hogy Szutil (ejtsd: sutil) (vagy ejtsd: szátül) (vagy ejtsd bárhogy) nem oly rég született a németországi Starnbergben, s ebből már következik, hogy nemzetisége akár még német is lehetne, de Adrián vérbeli, született ghánai, mindemellett még elég fiatal is. Ghánaisága bőrszínén is látszik, bár nehezen elképzelhető, hogy valaki valaha valamely közvetítésben látta volna a fiatalembert a kocsiján és sisakján kívül. Adrián egyébként saját fejlesztésű sisakban száguldozik vehemens betonszaggatójában, ezért van az, hogy sokszor vendégeit is bukójában fogadja, mert neki állandóan tesztelnie kell. Barátait azzal szokta az őrületbe kergetni, hogy vasdorongokkal ütteti saját fejét, tesztelve ezzel a búra ütésállóságát. De ezt hagyjuk. Minek is hoztuk fel? Térjünk vissza a kicsi Sutilhoz. Kérem! Sokáig nem tudta eldönteni mihez is kezdjen az életével és szörnyű isteni adományával: kivételes tehetségével. Kitűnő, mi több, elsőrangú zongorista is a mi rőzsehajú barátunk, nem csak a kormánykerék mögött nyújt korszakos teljesítményt. Olyan bravúrokra is képes volt régebben, de már nem, hanem a rövid, mintegy három hónapos pályafutása során, hogy komplett, fúvósokra írt vonósnégyeseket játszon el egy szál zongorán, amit közben még képes volt a középhangú temperálás módszerével behangolni. Lehangoló. Ilyen teljesítményre még senki nem volt képes, nem is csoda, hogy a Szpájker csapat lecsapott a világra szóló talentumra már ifjúi korában. Vagy talán egy kicsit előbb. Na most azt azért mi sem nagyon értjük, hogy vajon azt ki találta ki, hogy Szuttil hamarosan lekörözi Hamiltont? És itt aztán e cikk szerzőjének elborul az agya és abba is hagyja.

Marika néni és Rajtkönnyen

Miután a teljes pénzügyi, jogi és szervezeti átvilágítás lezajlott a Ferrárinál, salamoni döntést hozott az APEH (hogy jön ez ide???). A csalásokat valahogy sikerült olyan színben feltüntetni, hogy azok még közelről sem tűnnek gazemberségnek (tán tényleg nem történt semmi se), viszont mégis kiszabtak egy igen érdekes büntetést. Az istálló (cirkuszolás?) kötelessége, hogy két héten belül összehozza a találkozót a sztárpilóta Rajtkönnyen és Marika néni (Pécs, Erdei F. utcai lakos) között. Történt ugyanis, hogy Marika néni nem szereti a Metallicat, de elismeri, hogy jó zenészek. Ennyi. Namármost. Mindemellett Marika néne nagy F-1 rajongó is, pont mint az igazgatóság, vagy még jobban. És itt kezdődnek az izgalmak. Egyszer az történt, hogy Marika nyényi levelet írt a Kimminek. De ki? És minek? Elmondjuk. Marcsinényi egyrészt beleszeretett Rajtkönnyenbe (ezért szólította levelében barátilag Mikinek). Említett levelében bő lére eresztve ecsetelte elapadhatatlan szenvedélyét a víg kedélyű Kimmikinek, de mi erre nem vagyunk tekintettel. Ez a savanyú fiatalember semmit sem törődött a lelki kínok közé szorult és ott hidegverejtékben úszó, epelebeny gyulladásban szenvedő Marika nénivel, akinek ráadásul még a nyugdíja is késett 3 napot, mert a postás kutyáját megcsípte a bolha, erre ő válaszul beleharapott a postás hüvelykébe, amire akkora kötést raktak, hogy nem fért bele a postás táskába, így nem tudta belőle kivenni a leveleket, meg a nyugdíjakat. Hogy történhet ilyesmi 2007-ben? Ugyan hogyan? Eme esetet ellenben ez ember nem jelentette. De miután megjött a nyugdíj, Marika néni akcióba lendült. Papírt vásárolt és örökírót és megírta Rajtkönnyennek megboldogult férje titkát, miszerint a pillangószelep furfangos átállításával és a padlólemez csalafinta rugóztatásával jó néhány másodperc nyerhető pár kiló méter alatt. Vagy inkább felett.

Most következik a második fejezet, de előtte Vers:

Marika néni
 

A szomszéd az ablakból leste
Délelőtt volt még, nem este
Marika néni ott ment alant
A gondolat akkor fogant
 

Rájkönennek hideg a vére
Ezért tetszik Marika néne
Szívének a fiatal pilóta
Na, ezt meg ki mondta?
 

Csakhogy! Marika néni levele semmilyen értékelhető információt nem tartalmazott, ráadásul összekeverte a szelepfedelet a karburátorral. Igazság szerint ezt se tudja, mi az a karburátor, csak nagyon tetszik ez a szó. Ezt az igazgatóság teljes mértékben megérti. Így tehát szó szót követett és az egész álomrandevúból semmi sem lett, még az APEH is elment nyári szabadságra.

Zárószó

Hírt hallottunk egykori alapító/igazgatótársunkról: úgy hallottuk 3 hónapra Grönlandra küldte a munkahelye, ahol az eszkimók és a Forma-1 lesz kutatási területe. Nagyon szép téma, irigyeljük is érte. Reméljük mindenki tisztában van  vele,  melyik nagydíj  jő’! Hát  a  hazai,  hungároringi

 verseny! Addig is fogadjátok sok szeretettel a mellékelt képet, mely egy korábbi hungároringi viadalon készült. VISZLÁT!
 

Hivatalos taglétszám: 7 fő

TRK® - MAGA AZ ÉLET!

TRK®- A LEGENDA FOLYTATÓDIK!


*Mindenkit szeretettel várunk új klubunkba: Vasárnap Esti Depressziósok Egylete (VEDE)
TRK® - Ez mostmár örökre jó lesz egy darabig!