Szórjuk szét FRUTTI helyett.

TRK®  – AZ ALAPMŰ!

 12. szám (2008.03.31)
Különszám Jutka néninek!

TRK®  - A HASZNOS SEGÍTŐTÁRS

Tisztelt Baráti Kör, Kedves Jutka néni!

Híjja, milyen versenyekkel indult a 2008-as évad!!! Barokkos túlzással azt is mondhatnánk, hogy ilyen izgalmas versenyeket legutóbb akkor produkált a nemzetközi vándorcirkusz, mikor Takadzsi még aktívan puffogtatta panel-narancssárga aszfaltszaggatóját. Volt itt minden: Álfonzó Honda-napokat ünnepelt az első két versenyen. Azután, hogy Linda megnyerte az első versenyt, a másodikon olyan volt mercsedesze, mint egy sánta bagoly az erdőtűzben. De továbbmegyek: rajtkönnyen úszóleckéket vett az ausztrál verseny után, így simán otthagyta csapattársát szepángban. Még annyit érdemes kiemelni a maláj versenyből, hogy csrulli 320 km/h-nál, az egyenesben a toalettjét rendezgette, volt olyan kör, amikor még gallért is igazított.

És ez még mind semmi ahhoz a sokkhoz képest, amit Jutka nénivel való találkozás okozott az igazgatóságnak! Azt a lelkesedést, amit produkált, semmi nem tudja felülmúlni. Volt ott nyerítés, kerítés, nindzsa, findzsa, lándzsa. Hagyjatok békén! Jutka néni, mint az emberi kultúra része,  egyből törzstagságit kapott, pedig még e-mail címe se nincsen. Aki sztár az sztár! Jutka néni kedvenc étele pedig a cupák. Inkább egy ruganyos ágy, mint egy képráma! Humor-repeszei az ember elevenébe csapódtak, csak kapkodtuk a fejünket. A nap egyik csúcspontja az volt, mikor rám szólt Jutka néni, hogy ne telefonáljak, pedig csak a kezemen pihentettem fejemet, próbálva leküzdeni azt az érzést, hogy el ne ájuljak Jutka néni lebilincselő történeteitől (egyforintosh és társai). Estére annyira elfárasztott minket Jutka néni pazar stílusa, hogy elcsigázva kúsztunk ki a vonatállomásra, 2 perc nyugalomért esedezve... Köszönjük Jutka néni!

Eléjszíáj, a száguldó riporter helyszíni tudósítása

Ár jú redi?! Ár jú redi?! Mi van? Ja, nagyon és véglegesen! Már éppen elaludtam volna, ha nem üvöltöznének itt valahol a fejem fölött ezek az alkoholos befolyásoltság alatt lévő, illetve előzetesen és folyamatosan tudatmódosító szert fogyasztó, talán Kimi hívők. Megfogadtam, hogy összekanalazom magam, a tegnapi sajtótájékoztató utáni, ma reggelig tartó, kíméletlen mennyiségű dzsek denielsz elfogyasztásából származó másnaposságomból. Ettől a hihetetlen frissességtől átitatva, vagy a viszkitől, azonnal elkezdek dolgozni, de nem megy. Iszonyat fáj a fejem, de átérzem a helyzet valódiságát. Már-már nem imbolygok, amikor felállok. Belém nyilall a felismerés, megint lekéstem a rajtot. Nem érdekes, majd visszanézem, úgyis megismétlik. Csak tudnám, hogy melyik pályán vagyunk. Tegnap annyi hajdani futamot idéztünk fel, hogy. És akkor még a pilótákról nem is beszéltem. Minek?! Felrémlik bennem, hogy Nekem itt feladatom van. Friss, érdekes, helyszíni tudósítást kell készítenem. Ez a munkám és én ezt nagyon nem szeretem. Dzííi, dzííi, dzííi – jól van, mennek el őrült iramban mellettem a gépek. Eldöntöttem a stratégát, ráfókuszálok a japcsikra. Hé! Szólítom meg a magam közvetlen és idegesítő stílusában Kazukit és Takumát. Amikor észrevették, hogy én kurjantottam oda nekik - „Hádzsime kucsitori” szólnak vissza, amit én azonnal nem értettem. Bár a hádzsime valahogy ismerősnek tűnik, de most nem jut az eszembe, hogy ki az illető. Én egy hirtelen ötlettel indíttatva megkérdezem: „Rokonok vagytok Ti a nagy és megismételhetetlen Toranosuke Takagival?” Élénk tiltakozásba kezdenek, amit én megint nem értek. Pedig olyan egyforma valami rajtatok és most nem a pilótaruhák szabására gondolok. Rájövök, hogy éppen azt magyarázzák Nekem, hogy itt hagynak, mert nagyon büdös a szám és nekik tökéletes állapotban kell vezetniük. „Vákáre” mondják és eltűnnek. Remegő kézzel, amit az állandó másnaposság okoz, izgatottan írom a riportom. Érdemes volt, már megint adtam valamit a világnak.

Tóránoszúke Takagi: Naplóm

Ezúttal az ünnepekre vagyunk kkülönös (a különöst két kával írjuk) tekintettel, ezért Takagi mester archaikus, ám roppant unalmas és semmitmondó naplójából azt a részt idézzük, ami érinti az ünnepeket. Akkor (de mikor?) következzen a naplórészlet:

„Egész nap idegeskedtem a kuplung miatt, mert hiába mondtam a szerelő srácoknak, hogy olyan kemény az egész, hogy amikor rúgom, egyszerűen minden alkalommal összecsinálom magam, mégis egyre keményebbre állították. Közben meg azt állították, hogy ezt felsőbb utasításra teszik, mivel a vezetőség ezzel akar leszoktatni a kuplungolásról, hogy végre betehessék a verdába az automata lábváltót, amit viszont én ellenzek, mert minek. Ráadásul megvádoltak, hogy túl sokat váltok, ahelyett, hogy csak nyomnám a gázt. (Itt jegyeznénk meg, hogy a vezetőség sikere teljesnek mondható, Takagi később tökéletesen elsajátította a kívánt technikát, mint azt minden versenyén láttuk, ment mint a homályökör előre, mint akinek félrehúz a füle, aztán se hall, se lát, Dömötör (Géza) ütötte kifelé ellenfeleit a pályáról, mintha a Forma egy éppenséggel valamiféle gyermekded kinevetavégén? Lenne, na hallod?!? – az igazgatóság megjegyzése. És még annyit tennénk hozzá, hogy vegye mindenki tudomásul, hogy idén 2008 van! Köszönjük.) Szóval nehéz napom volt. Ma, Budapest, 1810. postafiók 2. Úgy röpül az idő, hogy ne tovább. És még mindig nem tudom, miért vagyok itt, mi a célom, mi a küldetésem. Miért élek? Egyszer már, úgy 35-37 éve, pont az ünnepekkor, feltettem magamnak ezt a kérdést, akkor kínkeservesen találtam is rá valami válaszszerű dolgot, de elfelejtettem. Na, mindegy. Hadd legyen szabad visszatérnem a filozófiai kitérő után a mai napomra, elvégre ez egy napló, vagy kutya legyek, ha nem azt írom. Szó ami szó, úgy elfáradtam a sok kuplungrúgásban, hogy inkább úgy döntöttem, jobb lesz, ha belefeledkezem a tájba és amolyan grandturizmósan, szóval turistásan autókázom, közben tudok nézelődni. Mert ez egy olyan vidék, hogy ne tovább. Kérem! Itt vagyunk a nagy pusztában, a parasztok csak hu-, na, szóval húzzák az igát egész nap. Szántanak vetnek. Ide, az ország éléskamrájának kellős közepébe rittyentették a versenypályát. Van itt minden, mint a búcsúba’, szokták volt mondani a kollégák, de szerintem ez akkor is egy utolsó lepratelep, ráadásul a világ végének a legvégén. Egész nap ezt a kietlen tájat bámultam körről körre, semmi érdekeset nem véltem felfedezni. Mindenhol csak a búzakalászok, meg a parasztok. Így hát unalmamban (mert a verseny nem kötött le igazán) feljegyzéseket készítettem a parasztságra utaló szólásokról. Be is írok ide néhányat a kismillióból, kiválasztva a legunalmasabbakat, a legszellemetlenebbeket:

Akkora paraszt vagy, hogy a parasztok is leparasztoznak!
Akkora paraszt vagy, hogy még a nagyszobát is felszántod.
Akkora paraszt vagy, hogy a mobilodon töpörtyű az op. logó.
Akkora paraszt vagy, hogy a Torgyán előre köszön neked."        TOVÁBB >>

Tovább már nem tudjuk idézni a Mester naplóját, ennyit is alig bírtunk ki.

Rejtvény:

Mekkora paraszt Takagi?
a.) Takagi nem is paraszt, hanem egy kombájn márka.
b.) Na, asszem most megmozdult bennem a hidroxilgyök!
c.) Mit?
d.) Hű, az áldóját!

Tavaszváró dal
Takagival
 
Tavasz még sajnos nincs!
Ravasz ég azonnal ints,
Ha a felhők végre el, mer’
Takagi tangában napra el-		 fekszik, hogy fehér fenekét
feketére fesse. Közben zeneként
A fülében harcsabajszos dalok búgnak,
Köhint egyet miközben hangosan pummant.

Zárszó

Hétvégén Bahreinben ad randevút Jutka néni! Akinek kedves az élete, kerülje el a környéket ish!

Hivatalos taglétszám: 17 fő

TRK® - MAGA AZ ÉLET!

TRK®- A LEGENDA FOLYTATÓDIK!


TRK® - Ez mostmár örökre jó lesz egy darabig!