Tisztelt Baráti Kör, Kedves Levente!

Munkahelyemen, amikor már túlestem a főnöki véget nem érő kioktatáson, amelyet a késésemmel idéztem elő, az idióta munkatársaim figyelmeztettek, hogy várnak rám a Kossuth téri mélygarázs interjú ügyében. Hiába magyaráztam nekik, hogy a Kossuth téren régészeti feltárás zajlik, legalábbis ha Pécsről van szó. (Prű, prű, prű, … hangzik valahonnan a közelemből.)

Amikor bebizonyítottam, hogy nincs igazam, akkor ezért egy kicsit elkenődött a kedvem is. Vettem be ellene egy kis kenőmájast, de nem múlt el. Én ezt nem értem, soha nem múlik el a kedvem. Hacsak? De az még nem aktuális. Elmentem a megbeszélt találkozóra és bosszantott, hogy a felelős illetékes belegabalyodott. Türelemre intettem, mondtam neki, hogy próbálja meg újra kifejteni a mélygarázs sztorit. Az a gyanúm támadt, hogy el akar leplezni valamit. Javasoltam neki, hogy rántsuk le, de ő nem ment bele, mert szerinte első a feltárás, utána az építés és csak utána lehet leleplezni a műtárgyakat. Szerintem tudatosan másról beszélt. (Prű, prű, prű, … hangzik egészen közelről.)

- Ne prűzzél már! – kiáltottam fel és belenyúltam a zsebembe. Kivettem és jól a földhöz vágtam. Hát ez a riport nem sikerült, de ki kellett találnom valamit, hogy megmagyarázzam a mobilommal történteket. Gondoltam ráfogom a régészeti munkásokra, azoknak úgyis mindegy. - Helló főnök! Tönkre ment a mobilom. – mondtam amikor beértem a szerkesztőségbe. – Tudom – felelte - már egész nap hívtalak. Van egy rossz hírem számodra. Ki vagy rúgva! A Kupica nyerte meg a futamot és te nem írtad meg az aktuális cikkedet. – De főnök én a mélygarázs korrupción dolgozom, lehet, hogy összejön. – Mit tudtál meg? – Azt, hogy a régész is benne van! Nagyon komplikált ügy. – mondtam. – Az én nevemet nem említette senki? – kérdezte. Tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem és azt válaszoltam: - Nem, nem említette senki, de én már tudom, hogy ki nyeri meg a pályázatot. – Na ki? – Hát a régész és a felelős illetékes barátja. – És az ki? – Hát, aki nem írta meg a Kupica győzelmét. – feleltem ártatlanul remegő hangon.

Takagi naplója – részlet

„Ma (dátumot nem közlünk, mert 1. minek, 2. Takagi, így naplója is örökérvényű – a ford.) olyan dolog történt velem, hogy kis híján úgy határoztam, majdnem aszerint döntöttem, hogy tényleg felteszem egy lapra az életem, hacsak meg nem gondolom magam, de ez a mai esemény valóban arra kényszerített, hogy hanyatt-homlok meneküljek kifelé ebből a zsákutcának titulált spirituális élethelyzetből uccu neki. Nem tudom véka alá rejteni rögtönzött félelmeimet és elmetévelygéseimet, melyek úgy begyűrűztek mindennapjaimba, mint dohányos ember életébe a kemoterápia. Most mit lehet erre mondani? Mégis? Bementem a hivatalba reggel, elintézni a vállalkozáshoz szükséges pappírokat. Onnan háromnegyed óra várakozás után átküldtek az önkormáNzatra, ahonnan visszaküldtek az okmáNirodába, ahol három napja elkezdtem intézni az ügyeket. Végül is háromnegyed nap után sikerült mindent tető alá hozni, hál’ istennek, most már vezethetek: legálisan! Irány a Forma-1! A menedzserem szerint az F-1-ben olyan esélyeim vannak, mint korszakalkotó koromban utoljára. Én leszek az ultimált bajnok!

Miután lejártam a lábam, mehettem is edzeni. Nem tudom, hogyan történt, de egy poszméh berepült a bukóm alá, a jóisten szerelmére nem akart kirepülni. Mit mondjak, meg is szerettem néhány kör alatt. Később már, a negyedik kör környékén úgy éreztem, elválaszthatatlanok lettünk. Nem tudom, hogy a poszméh is így érezte-e, de szerintem igen. Abból, ahogy megágyazott magának a bajuszomban, csak erre tudok következtetni. Én meg arra gondoltam, hogy szívesebben lennék otthon a poszméhemmel, mint itt gyakorlatozni. Edzés után ki is ültünk a poszméh barátommal a kertbe, mert ő bizony el nem repült volna a világ összes kincsének háromszorosáért se sehova. Elüldögéltünk a hátsó kertben, a filagória alatt egész este, boroztunk, palacsintáztunk, pummantottunk, daloltunk, harcsabajuszt növesztettünk, egy szóval, élveztük az életet, amíg lehet, ahogy lehet. Már éppen jó pityókás állapotban szédelegtem az előkertben, amikor elmentem lefürdeni. Ekkor történt életem legnagyobb szégyene, tragédiája, katasztrófája, japánban ismét földmozgást észleltek. Több ház megrongálódott, az anyagi kár jelentős. Zuhanyozni mentem hát. Ahogy a langymeleg negédes vízfolyadék a hidrofor nyomásának kötözhetően elérte aszott cipóarcomat, az én csinos kis poszméhem bekerült a főáramba és ezzel a méjnsztrímmel belesodródott a lefolyóba. Próbáltam a szueznél kihalászni, de olyan szag áradt szerteszét, hogy elájultam. Tulajdonképpen akkor döbbentem rá, hogy nem is poszméh volt az, hanem a tavalyi görögdinnyézéskor ragadt a bajszomban egy mag, ami aztán ki is sarjadt némiképp.

Megnéztem a jen-tallér árfolyamot és álomba sírtam magam.”

Zárszó

Következik a Brit Nagydíj, Szilver Tóniban! Linda már nagyon készül a hazai versenyre, így beszerzett néhány vadizsír buggyos alsót, hogy kényelmesen érezze magát a hétvégén. Ezt az impertinenciát! Én meg azon kontempláltam, hogy Lindának nem a menzesze jött-e meg, hogy ilyen szokatlan dologra vetemedett. Mindegy ish! Úgyis Nakadzsima a verseny fő esélyese! Drukkoljunk neki egy emberként!