Szórjuk szét FRUTTI helyett.

TRK®  – AZ ALAPMŰ!

16. szám (2009.03.15)
Szezonnyitó szám

TRK®  - A HASZNOS SEGÍTŐTÁRS

Tisztelt Baráti Kör, Kedves Donnerstag!

Tisztelettel üdvözöljük az olvasókat. Biztosan nagyon régóta vártátok a megújult TRK® 2009. évi első számát. Rengeteg újdonsággal készültünk erre az évre is. Elsőnek mindjárt a megújult TRK® dizájn. Új, modernebb, lendületesebb külsőt kapott internetes világlapunk. Reméljük mindenkinek tetszik. Akkor csapjunk bele, és kezdjük mai számunkat mindjárt egy csemegével, Eléjsziáj interjút készíthetett Kazhar Aladárral. Itt a nem mindennapi interjú, TESSÉK:

A csúcs alkonyán
Avagy ki volt a legnagyobb magyar autóversenyző?
- Eléjszíáj -

Hosszú elhallgatás után, szeretnénk bemutatni Kazhar Aladárt, egy kis község autodidakta autóversenyzőjét. Honlapunk munkatársai örömmel vették, hogy oldalainkon jelenik meg először a magyar autósport méltatlanul elfeledett legnagyobb alakjának ismertetője. A rehabilitálás sokáig váratott magára, pedig hősünk egyben korának egyik legjobb zenészeként is bemutatkozott hajdanán, a maga idejében.

– Aki figyelemmel kíséri a sportéletet, immár jó tíz éve semmit nem hall felőled, az utazók viszont sokszor inkább az állomáson találkoznak veled, vasutasként. Melyik volt előbb, és hogy alakult ki egyik a másikból, vagy attól függetlenül? 
A vasutat egyszerű elintézni, mert az egy létfenntartó tevékenység: nem azért végzem, mert annyira szeretem, hanem mert a családot el kell tartani. Az autóversenyzés ettől teljesen független, sőt mondhatom, hogy az volt előbb: iskolásként több versenyt nyertem, csak éppen nem vettem komolyan. Pedig az osztályfőnököm gépészmérnök volt, és ő meg is látta bennem a tálentumot, ezért próbált inspirálni – csak én nem szerettem őt, mert matekot is tanított, ami nem volt az erősségem. Úgyhogy tizenéves koromban inkább zenélni kezdtem, aztán pedig focizni jártam, szóval az autóversenyzés háttérbe szorult.  Valamivel több, mint húsz éve történt az a fordulat az életemben, hogy egy kollégám bemutatott egy autóversenyző rokonának, Bukics Gyulának. Ő kezdett aztán intenzívebben foglalkozni velem; de ez nem tanítás volt – inkább rávezetett dolgokra. Például volt, hogy elmentünk a telkére, ott töltöttünk pár napot, ott csiszolgattuk tudásunkat. Sokszor egymás mellett próbáltuk ugyanazokat a dolgokat, de teljesen más stílusban.

– Ezek szerint iskolában nem tanultad a versenyzést?
Nem, iskolában nem. Persze a főiskolai tankönyveket megvettem, tehát ténylegesen tanultam azért, meg volt is, aki tanított, de papírom nincs róla. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, mert hallottam pro és kontra véleményeket is. Van, aki szerint fontos az intézményesített képzés, Gyula viszont – aki pedig tanított a főiskolán is – azt mondta, hogy inkább árt, mint használ: szerinte ugyanis a főiskolán annyira irányítják a hallgatókat, hogy a 90 %-uk átveszi a mesterük stílusát, módszerét. De mondom, én ezt nem tudom megítélni.

 – Hosszabb szünet után újra elkezdtél gyakorolni a faludban. Mi az oka a szünetnek, és mi adott újra inspirációt a folytatásra?
Erről nem szeretnék sokat mondani: egyszer valamin megbántódtam, és úgy döntöttem, hogy háttérbe húzódom. Ez egyébként csak látszatszünet volt, mert közben is versenyeztem. Meg aztán, bár a látszat mást mutat, de én magamba zárkózó alkat vagyok: nem szeretem azt a felhajtást, ami egy ilyen versenyzéssel jár – ezért is ritkítottam meg az indulásaimat. Ha pedig ilyenkor netán fel is idegesítenek, tépelődni kezdek, hogy kell nekem ez az egész?!? Tény, hogy 2000-ig sok versenyem volt, de akkor tudatosan visszavettem a lendületből egy kicsit, mondhatnám leálltam.

 – Hadd kérdezzelek a versenyzésed stílusáról: mik hatottak rád a leginkább?
A versenyzők között volt egy Kenézi Géza nevű idősebb ember, aki sajnos tavaly meghalt: őt nagyon megszerettem, és ő mutatott nekem olyan technikai fogásokat, trükköket, amik kimozdítottak a monoton stílusomból. Addig elég egysíkúak voltak a dolgaim, de ő olyan megoldásokat ajánlott, amikkel egyszerre kiléptem ebből a „karámból”, és bátrabban kezdtem el kísérletezni. A belső változásaim viszont nem nagyon mutatkoznak meg az eredményeimen, illetve itt inkább egymásból következő folyamatokról lehetne beszélni.

– Egy blues-rock koncert szünetében beszélgetünk, essék hát szó az együttesedről is! A rövid bemutatkozásban annyit olvashattunk a Rallye együttesről, hogy 11 éve, 1997-ben alakult, aztán ’98-ben meg is szűnt. Hogy van ez?
Még tinik voltunk, amikor zenélni kezdtünk. A heavy metal akkor nagyon népszerű irányzat volt, azt kezdtük játszani, ám mivel nem tudtunk zenélni, ez abbamaradt és szétszéledt a csapat. De egyszer, pár éve összefutottam a dobossal, aztán a másik gitárosunkkal; később az énekessel is találkoztam, és ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy valamilyen formában mindenki zenél tovább. Ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk újraéleszteni a mi együttesünket is.  Én egyébként nem vagyok heavy metal-rajongó, a csendet és a természetet szeretem, ha pedig zenét hallgatok, akkor népzenét. Más kérdés, hogy heavy metált jó játszani, sőt mi egy kicsit bonyolultabb formáját játsszuk ennek a zenének, szándékosan. Mivel a zenei képzettségünk nem veri az egeket, mégis szeretnénk bizonyítani, hogy attól még nem vagyunk mi kutyaütők: ezért teletűzdeljük progresszív, etnós elemekkel, a népzenéből átvett páratlan ritmusokkal – próbáljuk úgy alakítani, hogy minél jobb legyen. A számaink mind újak: elővettük ugyan a régi számokat, de azok 10 év után visszatekintve annyira rosszak, hogy nem erőltettük...

– Említetted, hogy igazolt focista voltál, kérlek, erről is mondj még pár szót!
Jászkarajenőn abban a harmadosztályú Előre SE-ben kezdtem futballozni, ahol a felnőtt csapat edzője Selymes Lajos volt az akkori Aranycsapatból. Kapusnak vitt el a kölyökcsapatba egy ismerős, jó is voltam: több tehetségkutatón is továbbjutottam, de a szüleim miatt nem lettem focista, mert folyton a tanulással vegzáltak, meg azzal büntettek, hogy nem mehettem edzésre. Ezután egy ideig inkább zenéléssel foglalkoztam, de később visszatértem a focihoz: akkor a szentkúti Haladás SK-ba igazoltam. Ott játszottam, amíg az akkori gárda szét nem széledt.


Miért néznek ki így az idei F1-es betontorpedók?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Tudniillik amióta világ a világ, Takadzsi tervezte az összes betontorpedót, és ezért ezek szépek voltak. Sőt, gyönyörűek. Egy forradalmi újítás (a költségcsökkentés jegyében) és Mesterünk gyulladásos megbetegedése miatt azonban ettől az évtől mindenki olyan undorító gépet tervezett saját magának, amilyet nem szégyellt. Márpedig a tervezők tényleg nem szégyellték magukat. A TRK® igazgatósága testületileg ad hangot nemtetszésének. Az idei versenyautók undorítósága felveszi a versenyt az idei versenyautók undorítóságával. Leginkább néhány 40 éves buxusra hasonlítanak ezek a gépek. Na, de hogyan jutottunk idáig? Egy bizottság kitalálta, hogy idén ne Takadzsi tervezze meg az autókat, így megspórolnak nem kis mennyiségű pénzt. Ez még nem lett volna elég, de sajna Takadzsi gyulladásos megbetegedés áldozata lett télen, ami lehetetlenné tette kifinomult esztétikai érzékének újabb kinyilatkoztatását. De mi is történt? Az idén 35 éves Mesterünk éppen retket pucolt Hollywoodban, mikor egy furcsa nyilallást érzett. Egy pillanatra azt hitte, hogy a ménkű csapott belé, de nem. Csak egy halálfejes lepke röppent be Takagi aurájába. Ettől Mesterünk annyira megijedt, hogy 3 hajtűkanyart leírva kirohant az épületből. Vesztére. Kirohanásával egy időben, az épület előtt elköhintette magát Pöppelmann (Nobel-díjas dán asztropummantó), aki épp egy pagoda megnyitójára igyekezett. Takagi ebbe a köhintésbe szaladt bele, de veszettül. A rekonvaleszcencia időszaka még tart, még nem gyógyult fel teljesen Takagi, aki nagyon sok üdvözlő üzenetet kapott a világ minden tájáról, ami erőt ad neki. Az orvosok szerint azonban a teljes felépüléséig eltelhet 6-8 hét. Kívánunk mi is minden jót, és mihamarabbi gyógyulást Torának, reménykedve abban, hogy 2010-ben újra csodálatos gépek kerülnek majd a rajtrácsra.


Gondolatok Takagi mester és a világválság kapcsolatáról, arról, hogy a nagy versenyzői múlttal és vitathatatlan élettapasztalattal rendelkező, másrészt viszont kifejezetten jóképű és modell alkat Takagi mit tehet tulajdonképpen és alapjában véve a válság negatív hatásainak csökkentése, illetve pozitív hatásainak lehetőségekhez képest erősítése érdekében, hogy mit tehet. Mit?





















Az F1 Cirkusz, Takagi, a világgazdasági válság kapcsolatrendszere, mint olyan.

Ilyen időket, mint a mai-mostani, mi? Gondoltad volna? Pont amikor a Sóstaricsok is a nyálukat verik a földhöz, hogy ugyan már perfektuálódjon a megoldatlan ügyek sáskahada? Kérem, a Poldik ököllel verik a tömörfa ajtókat. Bekukucskálnak a felülvilágítón át az előszobába. Már a kapuknál vannak! Hátukon zsákok, zsákokban batyuk, batyukban sztaniol. Hét napra elegendő hideg csomagok árasztják el folyóinkat és állóvizeinket, beindul az eutrofizáció, és még a nagy DFJ sem lesz képes leállítani a sátoros surmók sonkás seregeinek moszatos hírszerzését, amitől aztán tényleg semmi jót nem várhatunk. Válság ide, válság oda. Mi van középen? Mi marad?

De ne menjünk ennyire mélyre. Ne használjunk ilyen szavakat. Aljas módon, hátulról bekúszva, alulról feltörve, felszivárogva készítik elő az F1 reformcsomagját a tüttő Frangepánok, akik már a korai időkben is használtak rezet az idő hasznos eltöltésére. Miért feltételeznénk mi most akkor, szemben az eddigi gyakorlattal, hogy az idei futam, a válság kellős közepén, talán más lesz, mint amit a Gyertyán atya megjósolt? Kuruc vezérek fogják vadnyugati lasszóval összefogdosni az önként jelentkezőket, rekvirálják majd a javakat és jussokat.

Mi? MI???

Kérdés

Takagi él-e, hal-e?

a.) Kés él.
b.) Szusi.
c.) Ilyen nincs, higgye el.

A sok helyes megoldás között lesz egy ronda is. Felejtsük el.

Zárószó

Két hét múlva elpummantják magukat a 2009-es, extrán undorítós F1-es aszfaltszaggatók. Nézzük együtt nyilvánosan!

"Azzal fejezem be, mivel maga kezd humorizálni, hogy..."

Hivatalos taglétszám: 23 fő

TRK® - MAGA AZ ÉLET!

TRK®- A LEGENDA FOLYTATÓDIK!


TRK® - Ez mostmár örökre jó lesz egy darabig!