Hosszú elhallgatás után, szeretnénk bemutatni Kazhar Aladárt,
egy kis község autodidakta autóversenyzőjét. Honlapunk munkatársai örömmel
vették, hogy oldalainkon jelenik meg először a magyar autósport méltatlanul
elfeledett legnagyobb alakjának ismertetője. A rehabilitálás sokáig váratott
magára, pedig hősünk egyben korának egyik legjobb zenészeként is bemutatkozott
hajdanán, a maga idejében.
– Aki figyelemmel kíséri a sportéletet, immár jó tíz éve
semmit nem hall felőled, az utazók viszont sokszor inkább az állomáson
találkoznak veled, vasutasként. Melyik volt előbb, és hogy alakult ki egyik a
másikból, vagy attól függetlenül?
A vasutat egyszerű elintézni, mert az egy
létfenntartó tevékenység: nem azért végzem, mert annyira szeretem, hanem mert a
családot el kell tartani. Az autóversenyzés ettől teljesen független, sőt
mondhatom, hogy az volt előbb: iskolásként több versenyt nyertem, csak éppen nem
vettem komolyan. Pedig az osztályfőnököm gépészmérnök volt, és ő meg is látta
bennem a tálentumot, ezért próbált inspirálni – csak én nem szerettem őt, mert
matekot is tanított, ami nem volt az erősségem. Úgyhogy tizenéves koromban
inkább zenélni kezdtem, aztán pedig focizni jártam, szóval az autóversenyzés
háttérbe szorult. Valamivel több, mint húsz éve történt az a fordulat az
életemben, hogy egy kollégám bemutatott egy autóversenyző rokonának, Bukics
Gyulának. Ő kezdett aztán intenzívebben foglalkozni velem; de ez nem tanítás
volt – inkább rávezetett dolgokra. Például volt, hogy elmentünk a telkére, ott
töltöttünk pár napot, ott csiszolgattuk tudásunkat. Sokszor egymás mellett
próbáltuk ugyanazokat a dolgokat, de teljesen más stílusban.
– Ezek szerint iskolában nem tanultad a versenyzést?
Nem, iskolában nem. Persze a főiskolai
tankönyveket megvettem, tehát ténylegesen tanultam azért, meg volt is, aki
tanított, de papírom nincs róla. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, mert
hallottam pro és kontra véleményeket is. Van, aki szerint fontos az
intézményesített képzés, Gyula viszont – aki pedig tanított a főiskolán is – azt
mondta, hogy inkább árt, mint használ: szerinte ugyanis a főiskolán annyira
irányítják a hallgatókat, hogy a 90 %-uk átveszi a mesterük stílusát, módszerét.
De mondom, én ezt nem tudom megítélni.
– Hosszabb szünet után újra elkezdtél gyakorolni a
faludban. Mi az oka a szünetnek, és mi adott újra inspirációt a folytatásra?
Erről nem szeretnék sokat mondani: egyszer valamin
megbántódtam, és úgy döntöttem, hogy háttérbe húzódom. Ez egyébként csak
látszatszünet volt, mert közben is versenyeztem. Meg aztán, bár a látszat mást
mutat, de én magamba zárkózó alkat vagyok: nem szeretem azt a felhajtást, ami
egy ilyen versenyzéssel jár – ezért is ritkítottam meg az indulásaimat. Ha pedig
ilyenkor netán fel is idegesítenek, tépelődni kezdek, hogy kell nekem ez az
egész?!? Tény, hogy 2000-ig sok versenyem volt, de akkor tudatosan visszavettem
a lendületből egy kicsit, mondhatnám leálltam.
– Hadd kérdezzelek a versenyzésed stílusáról: mik
hatottak rád a leginkább?
A versenyzők között volt egy Kenézi Géza nevű
idősebb ember, aki sajnos tavaly meghalt: őt nagyon megszerettem, és ő mutatott
nekem olyan technikai fogásokat, trükköket, amik kimozdítottak a monoton
stílusomból. Addig elég egysíkúak voltak a dolgaim, de ő olyan megoldásokat
ajánlott, amikkel egyszerre kiléptem ebből a „karámból”, és bátrabban kezdtem el
kísérletezni. A belső változásaim viszont nem nagyon mutatkoznak meg az
eredményeimen, illetve itt inkább egymásból következő folyamatokról lehetne
beszélni.
– Egy blues-rock koncert szünetében beszélgetünk, essék
hát szó az együttesedről is! A rövid bemutatkozásban annyit olvashattunk a
Rallye együttesről, hogy 11 éve, 1997-ben alakult, aztán ’98-ben meg is szűnt.
Hogy van ez?
Még tinik voltunk, amikor zenélni kezdtünk. A
heavy metal akkor nagyon népszerű irányzat volt, azt kezdtük játszani, ám mivel
nem tudtunk zenélni, ez abbamaradt és szétszéledt a csapat. De egyszer, pár éve
összefutottam a dobossal, aztán a másik gitárosunkkal; később az énekessel is
találkoztam, és ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy valamilyen formában mindenki
zenél tovább. Ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk újraéleszteni a mi
együttesünket is. Én egyébként nem vagyok heavy metal-rajongó, a csendet és a
természetet szeretem, ha pedig zenét hallgatok, akkor népzenét. Más kérdés, hogy
heavy metált jó játszani, sőt mi egy kicsit bonyolultabb formáját játsszuk ennek
a zenének, szándékosan. Mivel a zenei képzettségünk nem veri az egeket, mégis
szeretnénk bizonyítani, hogy attól még nem vagyunk mi kutyaütők: ezért
teletűzdeljük progresszív, etnós elemekkel, a népzenéből átvett páratlan
ritmusokkal – próbáljuk úgy alakítani, hogy minél jobb legyen. A számaink mind
újak: elővettük ugyan a régi számokat, de azok 10 év után visszatekintve annyira
rosszak, hogy nem erőltettük...
– Említetted, hogy igazolt focista voltál, kérlek, erről
is mondj még pár szót!
Jászkarajenőn abban a harmadosztályú Előre SE-ben
kezdtem futballozni, ahol a felnőtt csapat edzője Selymes Lajos volt az akkori
Aranycsapatból. Kapusnak vitt el a kölyökcsapatba egy ismerős, jó is voltam:
több tehetségkutatón is továbbjutottam, de a szüleim miatt nem lettem focista,
mert folyton a tanulással vegzáltak, meg azzal büntettek, hogy nem mehettem
edzésre. Ezután egy ideig inkább zenéléssel foglalkoztam, de később visszatértem
a focihoz: akkor a szentkúti Haladás SK-ba igazoltam. Ott játszottam, amíg az
akkori gárda szét nem széledt. |
Miért néznek ki így az idei F1-es betontorpedók?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Tudniillik amióta világ a
világ, Takadzsi tervezte az összes betontorpedót, és ezért ezek szépek voltak.
Sőt, gyönyörűek. Egy forradalmi újítás (a költségcsökkentés jegyében) és
Mesterünk gyulladásos megbetegedése miatt azonban ettől az évtől mindenki olyan
undorító gépet tervezett saját magának, amilyet nem szégyellt. Márpedig a
tervezők tényleg nem szégyellték magukat. A TRK® igazgatósága
testületileg ad hangot nemtetszésének. Az idei versenyautók undorítósága
felveszi a versenyt az idei versenyautók undorítóságával. Leginkább néhány 40
éves buxusra hasonlítanak ezek a gépek. Na, de hogyan jutottunk idáig? Egy
bizottság kitalálta, hogy idén ne Takadzsi tervezze meg az autókat, így
megspórolnak nem kis mennyiségű pénzt. Ez még nem lett volna elég, de sajna
Takadzsi gyulladásos megbetegedés áldozata lett télen, ami lehetetlenné tette
kifinomult esztétikai érzékének újabb kinyilatkoztatását. De mi is történt? Az
idén 35 éves Mesterünk éppen retket pucolt Hollywoodban, mikor egy furcsa
nyilallást érzett. Egy pillanatra azt hitte, hogy a ménkű csapott belé, de nem.
Csak egy halálfejes lepke röppent be Takagi aurájába. Ettől Mesterünk annyira
megijedt, hogy 3 hajtűkanyart leírva kirohant az épületből. Vesztére.
Kirohanásával egy időben, az épület előtt elköhintette magát Pöppelmann
(Nobel-díjas dán asztropummantó), aki épp egy pagoda megnyitójára igyekezett.
Takagi ebbe a köhintésbe szaladt bele, de veszettül. A rekonvaleszcencia
időszaka még tart, még nem gyógyult fel teljesen Takagi, aki nagyon sok üdvözlő
üzenetet kapott a világ minden tájáról, ami erőt ad neki. Az orvosok szerint
azonban a teljes felépüléséig eltelhet 6-8 hét. Kívánunk mi is minden jót, és
mihamarabbi gyógyulást Torának, reménykedve abban, hogy 2010-ben újra csodálatos
gépek kerülnek majd a rajtrácsra. |
Gondolatok Takagi mester és a világválság
kapcsolatáról, arról, hogy a nagy versenyzői múlttal és vitathatatlan
élettapasztalattal rendelkező, másrészt viszont kifejezetten jóképű és modell
alkat Takagi mit tehet tulajdonképpen és alapjában véve a válság negatív
hatásainak csökkentése, illetve pozitív hatásainak lehetőségekhez képest
erősítése érdekében, hogy mit tehet. Mit?
Az F1 Cirkusz, Takagi, a világgazdasági válság kapcsolatrendszere, mint olyan.
Ilyen időket, mint a mai-mostani, mi? Gondoltad volna? Pont amikor a Sóstaricsok
is a nyálukat verik a földhöz, hogy ugyan már perfektuálódjon a megoldatlan
ügyek sáskahada? Kérem, a Poldik ököllel verik a tömörfa ajtókat. Bekukucskálnak
a felülvilágítón át az előszobába. Már a kapuknál vannak! Hátukon zsákok,
zsákokban batyuk, batyukban sztaniol. Hét napra elegendő hideg csomagok
árasztják el folyóinkat és állóvizeinket, beindul az eutrofizáció, és még a nagy
DFJ sem lesz képes leállítani a sátoros surmók sonkás seregeinek moszatos
hírszerzését, amitől aztán tényleg semmi jót nem várhatunk. Válság ide, válság
oda. Mi van középen? Mi marad?
De ne menjünk ennyire mélyre. Ne használjunk ilyen szavakat. Aljas módon,
hátulról bekúszva, alulról feltörve, felszivárogva készítik elő az F1
reformcsomagját a tüttő Frangepánok, akik már a korai időkben is használtak
rezet az idő hasznos eltöltésére. Miért feltételeznénk mi most akkor, szemben az
eddigi gyakorlattal, hogy az idei futam, a válság kellős közepén, talán más
lesz, mint amit a Gyertyán atya megjósolt? Kuruc vezérek fogják vadnyugati
lasszóval összefogdosni az önként jelentkezőket, rekvirálják majd a javakat és
jussokat.
Mi? MI???
Kérdés
Takagi él-e, hal-e?
a.) Kés él.
b.) Szusi.
c.) Ilyen nincs, higgye el.
A sok helyes megoldás között lesz egy ronda is. Felejtsük el.
|