Tisztelt Baráti Kör, Kedves Zsóti!

Sokan talán nem értik szándékainkat, az egyszerű olvasó talán joggal kérdezi, hogy mi végre ez az egész, kinek kell ez, hogy jön ide ez egyáltalán (különvonattal???), de az igazi TRK^® Baráti Kör Klubtag Olvasónk jól tudja, hogy ezek a kérdések teljesen feleslegesek, s szinte azt lehet mondani, hogy tökéletesen értelmezhetetlenek esetünkben. Ezért is kérjük, hogy mindenki jelentkezzen a baráti kör tagjának, hiszen a huszonegyedik században gyökeres spirituális átalakulás zajlik majd társadalmunkban, amit közösségi összefogás nélkül nem leszünk képesek végigcsinálni. Mindenesetre az igazgatóság is őszinte felháborodásának adott hangot a legutóbbi közgyűlésen amiatt, hogy az idei szezonban még nem jelent meg új szám. Javíthatatlan hiba, hogy a Baráti Kör eddig nem értesülhetett a legfrissebbnek korántsem nevezhető fejleményekről, a bajnokság pillanatnyi állásáról, bennfentes kulisszatitkokat tartalmazó hírekről. Nem mintha eddig ilyesmiről szólt volna méltán közismert világlapunk.

A feszültséget oldandó álljon itt egy Ó:
Ó.

Miután így jól ellazultunk, pörgessük fel agyunkat a régi és bevált módszerrel, rajzoljunk egy bazi X-et egy üres lapra, de legalább negyvenszer:

X

Felhívjuk a tisztelt Olvasó figyelmét, hogy amennyiben regisztrálja magát tagként, az életvezetésben is elengedhetetlen útmutatásokat tartalmazó világlapunkat teljesen ingyenesen olvashatja egészen addig, ameddig világ a világ. Természetesen aki nem a Baráti Kör tagja, az is. Ezzel úgy gondolja a Világhírű Igazgatóság (rövidítve: V.I.), hogy sajnálkozását érdemben kifejezésre juttatta, innentől kezdve panasznak helye nincs. Menjen haza a rendőr is a magzatelhajtó rondaságú karpaszományával együtt.

Interjú Nemzetünk Nagyjával

Rég kaptunk hírt utoljára a fogkrémreklám mosolyú Baumgartner Zsoltiról, ezért személyesen kerestük fel, hogy megtudjuk, mi lehet vele, hogy van, hogy szolgál az egészsége, beforrt-e már törött lábán az elvakart szúnyúgcsípés (egyesek szerint szúnyogcsípés) miatt keletkezett sebe. E-mailes interjúnkat az alábbiakban közöljük:
– Szervusz Zsolti, azért hívtalak és kértem tőled találkozót, melyet ezúton is köszönök, hogy elfogadtad a meghívást és eljöttél, mert régen is mindig feldobtad az olvasottságunkat. Mi a kénköves túró van veled, hiszen a turulmadaras pusztai bevonulásod óta semmit se hallottunk felőled?
– Jó napot kívánok és szeretettel üdvözlöm a kedves Olvasókat! Minden rendben, minden rendben!
– Na, ésh???
– A pusztákon eltöltött idők sok dologra nagy hangsúlyt helyeztek nálam. Átértékeltem a világot. Úgy éreztem, hogy rájöttem egy elengedhetetlen fontosságú összefüggésre: korábban is elég lassan beszéltem, ezt sosem értettem, hogy miért. Mindig is hadarni szerettem volna, mindig az tetszett. A lassú beszédem miatt sok kár is ért. Mire a rádióban végigmondtam, hogy ürül a tank, be kéne mennem kerékcserére, addigra újabb 4 kört megtettem, na, puff neki, ki is fogyott a kerozinom. De aztán rávezetett a Mesterem, egy 5 és fél coll marmagasságú oposszum, hogy délibábot kergetek. A lassú beszédem maga a jel, amit követnem kell. Elég a száguldásból! Le kell lassítani. Egy pillanat az élet, higgye el! Amikor erre rájöttem, futottam nyolc kört a Balaton körül és csináltam négy húzódzkodást is.
– Zsolti, egészen fantasztikus az életutad, igazán irigylésre méltó, izgalmas fordulatokkal tűzdelt a pályád. Ezután mi történt veled?
– Ezután nem sok minden történt. Eljött hozzám régi jó barátom, Tora, aki levágta a hajamat. Azt mondta, igazán beindul a fekete göndör fürtjeimtől. Nem árultam el neki, hogy valójában olyan egyenes a hajam szála, hogy még életemben meg se görbült és csak az esti hajcsavarós szárítástól tűnik ilyen dúsnak. De mivel ilyen rendes volt, hogy megnyírt, én viszonzásképp bekentem a harcsabajszát méhviasszal, had ragyogjon! Így virgonckodtunk a kora nyári meleg naplementében meztelenül. Vigyorgott is Tora barátom az örömtől, de öleset, ekkor vettem észre, hogy bal alsó négyese igen-igen lötyög. Mondtam neki: „Drága barátom, mi történt kifogástalan fogsoroddal, hogy meglazult anatómiailag tökéletes fogacskád?” Tora megnyugtatott, hogy ez még tejfog, nem kell megijedni, amúgy is örökölte egyik ősétől azt a cápa-tulajdonságot, hogy újra kinő a foga, ha kihúzzák. Ekkor én úgy gondoltam, hogy megviccelem a tréfamester Torát és úgy pofán vágtam, hogy azt hittem megőrül – hátha kiesik a foga.
– Kiesett?
– Nem. Én estem ki. A pixisből. Tora mérgében azonnal beutalt a Krapanciások Kolostorába, ott töltöttem az elmúlt negyven évet. Mondhatom, megfiatalodtam, készen állok az új kalandokra.
– Új kalandok? Netán visszatérnél?
– Bevallom, felhívtam Börni Eke Lesz Tónit, hogy visszavenne-e. Annyit mondott, majd elgondolkodik rajta, mert most éppen a csíkos hátú, lapátfülű, mákos mókus süvölvényeket terelgeti, mert azok rászabadultak a pázsitjára, amit épp előző éjjel szabadított meg az idegen betelepülő gyermekláncfüvektől.
– Mik a terveid és mit szólsz Suhamér visszatéréséhez, na meg az idei bajnokság eddigi futamaihoz?
– Suhamér visszatért? Nem mondjátok komolyan? Azt a nemjójáját! Micsoda pofon! Máris hívom Rönét.
– Szia!
– Ja, szia!

Takagi és a pummantó loknik

Nagy a világegyetem. De még milyen nagy. Apró ganajtúró bogarak vagyunk benne mindahányan. Persze kivétel Takagi, a transzcendentális süvölvény. Ő tud mindent, még a pummantó loknik titkát is megsejtette egyszer. Pedig az egy igazi rejtély. Hogy is történt mindez? Idézzük csak fel a pillanatot, mikor Takagi megsejtette az ősi titkot. Épp szélturbinát épített Mekszmózli hátsó kertjében, mikor majdnem bekövetkezett a felismerés. Tora felismerte, hogy micsoda lehetőségek bújnak meg a mellényzsebében. Kínai óriásvállalatok, ukrán főszakácsok és egy kis vulkáni hamu mellett ott volt a válasz is. Miért is tört ki az Eyjafjallajökull? Érezte Takagi, hogy előző este, mikor éppen rántott kárfiol volt az ebéd, túl sokat fogyasztott. Legalább is ezt hitte. Mint kiderült, a nagy esőzések alatt néhány pummantó lokni került a kárfiol közé. Na, azokat úgy ahogy van, kirántották. Senki nem vette észre, hogy ezek nem kárfiolok, hanem tömény pummantó loknik. Tora evett ezek közül is kettőt-hármat. Meg is lett az eredménye. Olyan szélgörcs jött szegény Toránkra, hogy azt hitte, itt a világvége. Természetesen futott a mellékhelyiség felé, hogy megelőzze a bajt. Nagy igyekezetében azonban beleakadt fogszabályzója a lepedőbe. Reflexből annyit mondott erre Tora: - Jajelnézést! - Na, de nem ez hallatszott, mert közben repedt-szakadt a lepedő. Így Tora csak azt észlelte, hogy epres csodadesszertekkel traktálják. Na, több sem kellett, eszét vesztve rohant ki a faluból, keresett egy gödröt, és rácuppant. Hogy ott mi történt, azt most nem részletezném, legyen elég annyi, hogy eltűnt két tehéncsorda, egy szilajménest pedig repülni láttak. Takagi mindent elkövetett, hogy a leengedett gázfelhő (a pummantó loknikkal együtt) lenn is maradjon, ezért a területet a kiégett urán fűtőelemek tárolásánál alkalmazott technológiával fedte be. Na, de ugye a dolgok egyszer valahol felszínre kerülnek. Ezt mindenki tudja. A gázfelhő Izlandon tört utat magának, megbénítva ezzel Európa légiközlekedését. A többit már ismerjük. Takagi még most sem biztos benne teljesen, hogy pummantó loknikat nyelt rántott kárfiol formájában, de sejti, hogy micsoda erők ébredtek a loknik miatt. Még jó, hogy Takagi vasszervezete (a napokban játsszák nagy sikerrel az Ironman második részét a mozikban, melynek főszereplője természetesen TT) benn tudta tartani a loknikat jó ideig, és nem szakította szét azonnal. A megszűnt légi forgalom idején Takagi ugyan felajánlotta szolgálatait minden országnak, hogy majd ő áthajítja az utasokat egyik kontinensről a másikra, azonban ezt biztonsági kockázatok miatt elvetették. Mi pedig tanuljunk az esetből, és nagyon nézzük meg, hogy mit eszünk. Ezenkívül pedig vigyázzunk, nehogy megfázzunk!

Tor’ban az igazság!

Hogy is gondolhatja a kedves Olvasó, hogy Zsoltinek, a notórius hazudozónak mindent szemrebbenés nélkül elhiszünk? Meg is kérdeztük a másik felet, Toránó Szukát, hogy hogy is történtek a dolgok valójában. Íme Tora mondókája, melyet egy frissen felvett nyomozati jegyzőkönyvből ollóztunk:

Régi dolgok ezek! Megmondom őszintén, én is voltam fiatal, csak éppen nem csináltunk ilyen baromságokat. Azon a napon, amikor B. Zsolt vádlottal találkoztam, szépen sütött a nejem az új sparherden, én meg a hátsókertet gyomláltam, mert az új filagória alatt kiveszett a fű. Kiégett. Van ez így az emberrel is. Ültettem is egy negyven éves buxust oda mellé, hogy kis árnyékot vessen a pázsitra. Mikor ezt elvégeztem, akkor surrant a hátam mögé Zsolti és cirógatni kezdte a horpaszom. Mivel elég csiklandós vagyok, szóltam neki, hogy hagyja abba, tudja, hogy nem bírom a hátfogást, már a harmadiknál kibukok. Így aztán letelepedtünk a kispadra, ill. én a sámedlire, mert azt szeretem. Mindig megyek ide-oda, viszem magammal, a sor végén, vagy ahol tetszik leülök és megpihenek. Annak idején, aktív koromban, a betonszaggatóba is sámlit szereltettem a rekaró ülés helyett, nem is tudom, nekem valahogy jobban illik rá a tomporom. Szóval azt mondja nekem a Zsolti gyerek, hogy csinálna már velem egy feltáró interjút, hogy van-e vagyonom, vagy nincs-e, így mondta, mert hogy ő beállt az apehhoz kerékkötőnek, meg vagyongyarapodás vizsgálónak. Másrészről meg van néhány jó tippje is, hogy mire menjek a vagyonommal. Na, mondom próbára is teszem ezt a szerencsétlen embert, hátha tanul valamit az életből. Azt mondtam neki: „Zsoltikám, ’szalak szájba, hát nem mennél-e el a vaskereskedésbe egy olyan-amolyan 72 méter három-kettes horganyzott acélhuzalért? Így aztán Zsoltkám elment a vasboltba (ejtsd: vazsbótba – a szerk.), kért az eladó Pista bácsitól drótot, de ő meg azonnal leadta nekem a drótot, hogy elég zavart a Zsolti gyerek. Itt én már rosszat sejtettem, mert tudtam, hogy a fizetésnél gondok adódhatnak. Adódtak is. Zsolt bement az üzlethelyiségbe, odament az első emberszabású élőlényhez és átnyújtotta neki a dróttekercset, mondván, ez az, amit megvenne. Szemébe nézett ekkor az eladó, Zsoltinak a könnye is kicsordult ettől a nézéstől. Az eladó feltette neki a kérdést, amitől mindig is rettegtem, hogy egyszer Zsoltit utoléri az életben: „Hány gramm ez a drótköteg, drága barátom, Baumgartner Zsolti?” – az eladó tegezett mindenkit, mert azt hitte magáról szabadidejében, hogy ő a Sékszpír. Zsolti nem tudta. „Hogy-hogy nem tudod te ezt? Hát, neked H Í D M É R L E G volt az édesapád!”

Zsolti összeomlott, azóta csak szédeleg: feeeeeel-leeeeeee-feeeeeeel-leeeeeeeeeee.

Zárószó

Éljenek a Habsburgok!