Tisztelt Baráti Kör, T. Gábor!

mehetünk inkább a sóhivatalba búgócsigáért. Aszongya erre a Zsolti: Hát hogy a fenébe ne? Épp tegnap játszottak együtt triangulumon a filagória hűs árnyékában, aztán megittak vagy négy rekesz pezsgőt, elnyaltak 17 bélyeget, benyomtak hét tepsi űrsütit, leöblítették az egészet 6 karton sörrel. Most épp Meksz az igazak álmát alussza a sezlonyon, ahol eldőlt, mint a rohadt nád hajnali 22 órakor, miután lepingpongozta Polgár Zsüditet a sakktábláról és hasítófejszével nekiállt levelet írni Börninek. Jól van Meksz, jól bizony, mondta Zsolti, azzal beugrott a dréncsövezett fóliasátrába páratartalmat színi.

Eléjszíáj, aki mindent tud…

Mika lelkében számot vetett eddigi életével, jótéteményeivel, gonosz tetteivel, és szüntelenül gyötörte a kérdés: Vajon helyesen éltem? Földi célom beteljesült ezzel a nem túl hosszú életúttal? Vagy tartogat még számomra feladatokat a sors? Mit hozhat a jövő, sosem lehet tudni. A végzeted a sorsod kezében van, és akkor sújt le rád, vagy simogat meg, mikor jónak látja. Felhők fogják elborítani jövődet, vagy felragyog a Nap számodra? Szerencsés ember leszel, vagy nyomorultként fogsz élni? Elmélkedése közben három villám csapott le egyszerre előtte, alig öt méterre tőle, ám kráter helyett egy jelet égettek a kockaköves tér testébe. Nem is egy jelet. Két karaktert, hajszálpontosan olyant, mint amit az ajtón látott álmában. Egy lángoló F betű és egy 1-es rajzolódtak ki. Először mélyvörösen, majd élénk narancssárgán izzadni kezdett. Tűzszínű pászmák röppentek fel belőle magasra, egyre sűrűbben és sűrűbben, mintha egy félig átlátszó tűz égne. Vastag hangú, vidám kacagások visszhangoztak a kihalt téren, a szemerkélő esőben. Gúnyos, hideg nevetések, telt hangú hahotázások. Mindenfelől. De ő nem volt ott a nevetésekben. Visszhangos, sátáni kacagás is vegyült a férfihangok közé, tébolyodott, eszelős nevetés, mint egy ördög hangja. A betűkből a fénygolyók már hihetetlen gyorsasággal suhogtak fölfelé. A kacagások egyre hangosabbá váltak… majd lassan halkulni kezdtek. A fények áramlása alábbhagyott. Egy térdelő alak egyenesedett fel Mika előtt. Hosszú, fekete köpenye volt, alatta fekete-vörös keresztszövésű pulóver, és fekete nadrág, melynek szárába acélrudak voltak varrva. Csúf arca hasonlított egy ismerőshöz, vagy mégsem, elbizonytalanodott. Nyakában bőrszalag, és még három lánc, egyiken a narancssárgán izzó F1 szintén narancssárga kicsinyített mása volt, egy versenyautót ábrázoló medál, melyet ő maga készített kutya- patkány- és embercsontból. Egy harmadik láncon egy apró, fekete medál függött. Ajkai fekete színűek, két karján, és jobb szeme körül különös, feketével és vörössel festett szimbólumok tarkállottak. – Hűtlen kutya – mondta az ismerős arc közömbösen, és tiszta gyűlölettel meredt az előtte álló fiúra. – Hát itt vagy? Eljöttem, hogy elvegyem azt, mi engem illet! – szólalt meg hangosan. Erős hangja volt, és nagyon halványan lehetett érezni belőle egy mélyebb, durvább hangot. – Nem lesz többé sem szép, sem jó. – mondta fenyegetően, mintha csak kántálna. – Minden régi megsemmisül, s helyébe lép az új. Immár senki nem állhat az utamba. Újabb mennydörgés hangzott fel. Az ég csatornái megnyíltak, szakadni kezdett az eső, mintha dézsából öntenék. Nagy szemű esőcseppek milliói zuhogtak a térre, a Mikára, a tűzbetűkre, és Börnire. A lángok lohadni kezdtek, a Mika bőréhez érő nyelvek eltűntek. Hamarosan eltűnt maga a tűzjel is a sűrűn zuhogó esőben. Az eső zuhogása lassanként alábbhagyott, ismét csendes szemerkélésre váltott. Mika mosolyogva, lélekben megerősödve, megnyugodva lépett közelebb. – A verseny lesz számomra a vég! – sikoltott tehetetlenségében. – A lelkem ÖRÖKKÉ versenyben fog égni! – Hamu a hamuhoz, por a porhoz. – mondta ünnepélyesen Börni, és leeresztette a bőrzacskót, erszényébe visszatette, közben lopva oldalra pillantott, ám a fiú csak állt. – Kérlek, siess! Nem tudom, meddig vagyok még képes elviselni hiányodat! Fekete ruháját, ősz haját féloldalt esővíz foltozta. Hirtelen mozdulattal kiragadta az abszintos üveget az erszényéből, és jó nagyot kortyolt belőle. – Ejnye-bejnye, doppingolunk? – ingatta mutatóujját lefitymálóan vigyorogva a Mika. – Micsoda dolog? Kérek egy kortyot! – Mondd ki! – üvöltött rá Börni. – A legjobbkor jöttél – suttogta szeretettel Mika. – Én mindig jókor érkezek – nézett rá egy pillanatra a főnök, majd visszafordult a nyújtott üléses autójához. – Én köszönöm, amit értem tettél. Soha nem fogom elfelejteni neked. – Nem kell megköszönni, megmondtam, hogy szívesen teszem.
- A verseny érdekében? - kérdezte Mika, miközben felvette kalpagját a földről, fejére tette, és elindultak kettesben a hosszú, macskaköves út felé. Felnevettek mind a ketten, és most először volt igazi öröm a hangjukban. 

Hűség, friss kenyér és fasírozás

Szilveszter éjjelén kibuggyan az ember habzó szájából a jogos kérdés: 2011-ben milyen mértékben voltam potyára hű? Úgy mondom magának, hogy a fiam kérdezi eztet. Már pedig a fiam soha nem érti félre a félreérteni valót. Egyáltalában lehet-e valaki potyára hű? Miközben a kérdések csak úgy zakatolnak a fejemben, most már fertályóránként 4-5 alkalommal is durrogásokat hallok. Úgy mondom magának, hogy a fiam durrogtat. És ebben a szülei is benne vannak vastagon. Így miért is hibáztatná őt bárki? A minap is benéztem egy pillanatra a matrac mögé, és a fiam zárt fogsorral vigyorgott rám. Megijedtünk mind a ketten, az biztos. És most lép be az érdekesség. Merthogy a fiam a matrac mögött szórakázik, az csak egy ilyen himbi-limbi. De a kérdés, hogy miért szórakázik??? Mi viszi rá napról-napra, hogy a legkülönfélébb módon tegye emlékezetessé találkozásunkat? Ez egy elég összetett problémakör. Tudniillik bipoláris hangulatzavarok okozzák a kényes helyzeteket, amire még antipszichotikumot is írt fel az orvosnő. Eleddig nem használt. Talán jövőre. Legújabb hóbortja fiamnak, hogy ő bizony harcsabajuszt szeretne növeszteni. Odavan a harcsabajuszért. Indulni szeretne vele a szakáll- és bajusz-világbajnokságon. Hiába mondom neki, hogy oda több kell. Nem használ a szó. Úgy döntöttem nem szólok bele az életébe. Egy kedves ismerősöm, Keresztesy Nándibá mondja mindig: torta nálunk mindig van. Nálam meg jóindulat. Megfelelő mértékben dozírozom is a fiamnak, hogy érezze a támogatásomat, de ne higgye, hogy az élet egy merőkanál. Így alapozom meg fiam jövőjét, és abban első lépésben a következő évet.  

Interjú Igazgató társammal

Eljött az ideje, hogy végre önvallomásra kényszerítsem igazgatótársamat egy fizetett PR cikk formájában. Ö az, aki a ma már méltán híres világlapunk alapításakor is ott bábáskodott a szervezés körül. Régi mániám ez, de rengeteg olvasói levél is érkezett már a szerkesztőségbe, amikben azt firtatják a kedves Olvasók, hogy mi hogy volt, nem volt, meg különben is mi a véleménye, vagy éppenséggel, hogy mikor szított viszályt, mikor pummantott jó időben, jó helyen, netán volt-e, hogy átsuhant a léc alatt? Alkalmasint: mikor fittyentett utoljára, nem különben pedig mikor stimmelt legutóbb. Nos, akkor vágjunk bele, itt a riport:

Mi a véleményed az idei szezonról, ha egy szóval kellene jellemezned, mit mondanál?
Köszönöm a kérdésed! Most egy kicsit váratlanul ért ez az interjú. Nem értettem ám a kérdést, uram! Ez most mi? Nos, szóval nem lehetne inkább, hogy inkább nem engem kérdezel? Annyi hülyét találtok még. Zsigmondról is leesett a gipsz, Kárlá is itt mászik. A szezon? Egy mondattal? Ja, egy szóval. Hát, rohaggggyak meg. Beszarás. Ügön-ügön tartottam tőle, hogy a Mester (Suhamér – a szerk.) idén nem indul a csúfondáros visszatérése után, de szerencsére annyi az önbizalma, mint Rudiban a túró. Az első futam startpisztolyának eldördülésekor heveny szívszélhűdést kaptam, három kört futottam a háztömb körül, levizeltem egy bokrot és főztem egy gesztenyepürét. Valahogy le kellett vezetnem a bennem kialakult szpáhi feszültséget.

Hogy tetszettek az idei évben bevezetett új szabályok?
Zavarok? Szabarok? Hogy jönnek ide az ősmagyarok? Különvonattal? Ja, az előzési zóna, meg ezeknek a hülyeségei? Nem foglalkozom velük. Nézem, ahogy meccselnek, írom a kis feljegyzéseimet, iszom a fosató teámat aztán kész. Ennyi. Nulla. Mínusz egy.

A TRK^® idén elég impozáns évet zárhat. Jók az eredmények, a kapcsolódó makroszámok igen jól mutatnak. Elégedett vagy? Mik a tervek jövőre?
Elégedett vagyok. Nem, nem vagyok. Soha nem lehetek elégedett. Amíg van ember, amíg van élőlény a Földön, aki nem olvassa az egyetlen igazságot a rendszeresen megjelenő hithű világlapunkban, én nem lehetek nyugodt. Emellett persze azt hiszem, amit lehetett, azt kihoztuk ebből az évből is. Jövőre még keményebbek leszünk, mint régen. Visszatérünk a gyökerekhez, Kuntakinte megbízási szerződését épp most írtam alá. Nagy durranásra készülünk: beültetjük egy betonszaggatóba.

Ez azt jelenti, hogy beszálltok egy F1-es csapatba?
Nagyjából. Ja, te még nem hallottad, hogy Takadzsi mester menedzserként tér vissza az F1 világába??? Ebből nem maradhatunk ki. Felkért Tora egy koranyári esti borozgatás alkalmával, hogy segítsek neki a sövényt lenyírni a hátsó kertben, mert úgy elburjánzott, hogy nem bír vele egyedül. Mit mondhattam volna erre? Még az éjjel megcsináltam, meglepetésnek. Úgy megörült reggel a kis fickó, hogy megsavanyodott a kezében a bögre tej, megavasodott a tepertő és kiugrott a zsákból 4 liter tejkultúra. Ekkor megegyeztünk, indulunk.

Ez nagyon izgalmas, mesélj a részletekről!
Annyit árulhatok el, hogy Kuntakinte lesz a pilóta, Tora a főnök, a finanszírozásról Gyuhi gondoskodik. Mi, a TRK® igazgatósága leszünk habbaloltók.

Mesélj az alapításról, jövőre 17 éves lesz a lap.
A f*szt!

Zárószó

Boldog új évet!