Koronavírusban szegény szép jó reggelt kívánunk! Tisztelt Baráti Kör, T. Gábor!

Visszajelzések

Szerkesztőségünkbe az alábbi levelek érkeztek előző számunk megjelenése után.

"T. Igazgatóság!
Kelt lent, mint fent!
Nagybecsű értesítésüket a TRK 32. számának megjelenéséről, olybá vettem mintha egy jelentős lottó találatról lenne a szó, melyet adómentesen kpben lehet átvenni!
Kelt fent mint lent!
Maradok Tisztelettel!"

"Hát ez igazán jó volt, bár a szesz-, illetve stresszmentes ünnepeknél majdnem elakadtam, mert ha szeszmentes, az már eleve nem stresszmentes…Koszonóm. (sic!) "

"Tisztelt Izgatóság!
Ezt a szellentést vártam már régóta! Továbbra is kívánatos az ilyen recsegős szellentéseket közzétenni a tisztelt publikumnak, melyet nagy élvezettel sokszor elolvastam. Nem azért, mert nem tudok olvasni, hanem azért mert nem volt nálam szemüveg. Innen a mondás: " jobb ma egy szemüveg, mint holnap egy üveg szem".
Tisztelettel: 1. felizgatott olvasó akinek sikerült elolvasni az írást"

Életrajzi könyv készül Takadzsi életéről!

Most kaptuk a hírt, hogy a Mester egyedülálló életműve könyv formájában kerül megörökítésre. A rendkívüli feladatra nem más vállalkozott, mint Zsántott. Arról kérdeztük tegnap este telegráfon, hogy miért gondolta, hogy ő alkalmas erre az embert próbáló feladatra és hogyan fogott hozzá a megvalósításhoz.
– Először is nagyon köszönöm, hogy érdeklődtök irántam, nem is gondoltam, hogy ti vagytok, amikor csörgött a fonográf. Nem sűrűn keresnek engem, tulajdonképpen teljes magányban tengetem rohadék kis életem mióta visszavonultam a reflektorfényt jelentő efegyes utazó csim-bunn (sic!) cirkusztól. Azelőtt nagy potentántként (sic!) tartottak számon. Már nem az én számon, persze (nevet), hanem ezt így szokták mondani, hogy valakit, vagy valamit számontartanak, tehát, hogy számolnak vele így, vagy úgy.
– Tott, ne haragudj, hogy közbevágunk, de bevezetésnek talán elég ennyi, esetleg rátérhetnénk a Mesterrel kapcsolatos könyv körülményeire?
– Ó persze, elnézést, néha elragadtatom magam. Írás közben is előfordul. A múlt héten pl. 7-ből 9 napot azzal töltöttem, hogy kitöröltem amit az elmúlt három (3!) hónapban írtam, mert úgy elkalandoztam, hogy Takadzsi élete helyett már rég a peloponnészoszi háborúk hétköznapi katona egyenruháinak trendjeit elemeztem, miután jól kiveséztem a karbontalpú futócipők gyártási eljárásainak egészségügyi kockázatainak nyilvánosan elérhető elemzéseit. Ekkor vettem észre, hogy nincs WC-papír, így hát kitöröltem azzal, amivel tudtam: az írásaimmal. Ti hallottatok egyébként erről a karbonos újításról? Arról van szó, hogy…
– Maradjunk az eredeti témánál, kérlek!
– Na igen. Tehát a csalogányok építkezési szokásainak hatása a csótányok generációs öröklődésére és kommunikációjára… Bonyolult probléma…
– Tott! Az életrajzi könyv Takagiról?!
– Igen? Azt én írom, ezen dolgozom épp. Ja, igen, csak vicceztem. De szólítsatok Zsannak, ez a keresztnevem. A Tott a Tóthból származik, szépöregapai ágon magyar tót vagyok a Duna-delta vidékéről, csak később lettem francia-polinéz. A Zsán egyébként a zsákból francianizálódott, amit pedig félig tömött zsákra emlékeztető orrom miatt kaptam. Már kiskoromban is szép voltam, szépöregapámra hasonlítgattam, de inkább öregapámra, mint szépre. Visszatérve Takagira, az elmúlt 43 évet azzal töltöttem, hogy kikutattam, honnan is származik, egyedülálló tehetségét vajon hány százalékban örökölte és mennyiben tudható be a véletlenek szerencsés együtt állásának, mennyiben a szomszédasszonya, Oszvaldmarika rendszeres ráolvasásának.
– Mire jutottál ezzel kapcsolatban?
– Egyelőre semmire, bár Oszvaldmarika cigánykerekeit szívesen elnézegetem. Mostanában a gyümölcsfa metszés érdekel nagyon. Fel is hívtam Torát, hogy szakmai tanácsot kérjek. Még az út elején vagyok, de ilyen mesterrel, Tora-Gazdával gyorsan fog menni, azt hiszem. Most nem ér rá, mert Bálint Gazdának épp jól jött a vérus (sic!) miatti karantén, erre hivatkozva titokban jappánba utazhaTott, hogy a legnagyobbtól tanulja el a legfrissebb ismereteket. €, azaz euró – miközben ezt mondtam, ez jutott eszembe.

Egyébként a csüngőhasúak már a spájzban vannak.

– Hogy állsz a Takagi életrajz könyvvel?!?!?!
– Elég jól állok, a múltkor a kész kéziratot vittem el lektorálásra Börniexlex Tóninak, aki szenvedélyesen végig olvasta. Utána 4 és fél napig jógázott miközben folyamatosan azt ismételgette sípoló hangon, hogy „szvegjoló, nem jolószveg”. Amikor 3 másodpercre abbahagyta, rám nézett és a fejembe húzta az irodai papírkosarat. Csak erre várt Mexmózli, aki a szőnyeg alatt rejtőzött mindvégig. Rám vetette magát és birkózni kezdtünk. De én mondtam neki, hogy én nem olyan fiú vagyok és akkor abbahagyta. Összeölelkeztek a Tónival és lassan elsétáltak a félhomályba. Ez egy meghatározó élmény volt a húszas éveim elején. Tagadhatatlanul meghatározták a kár-ierem. Elég az hozzá, hogy Takagi életét megírtam, már csak a részleteken dolgozom. Ezért 3 hetet töltöttem vele múltkor is a hétvégén, amikor beavatott a 0,3 mikronos poliferolát öngyulladási hőmérsékletének megállapítását forradalmasító számítási móóódszertanába. Erről is lesz szó a könyvben.
– Mikor várható a megjelenés?
– Nos, bár ízlés dolgában nincs helye vitának, azt gondolom, elég jó és higinikuss (sic!) a megjelenésem, nem lesz gond vele.
– Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk…

A könyvvel kapcsolatban karantén-körkapcsolás jelleggel felhívtuk Torát is, a beszélgetést változtatásokkal együtt közöljük:

– S, hogy s mint?
– Semmi!
– ?
– Nulla. Mínusz egy.
– Ennyi a titka?
– Ennyi.
– Kicsit bővebben esetleg?
– Nem lehet. Épp ökönomikus ökumenikus meniszkusz egyházszakadást megakadályozandó meditációban vagyok.

Sikerült hozzájutnunk a megjelenés előtt álló könyv kéziratának egy részletéhez, fogadjátok soxeretettel:

Kora hajnal volt. Tora a kis ablak előtt ült. Nem aludt. Ezen a napon azelőtt felkelt, hogy lefeküdt volna. Egész éjjel gyötörték a gondolatok. Az ablakot kívülről szakadatlanul verte az eső. Ha kinézett volna az ablakon, a távolban láthatta volna a felhők fölé magasodó Fuji kúp alakú sziluettjét, ha nem lett volna az ablaka előtt másfél méterre a szomszéd ház tűzfala még 4 emelet magasságig. De ő csak bámult maga elé. Orrából gennyes váladék szivárgott. „Elkaptam” – gondolta. „Mi lesz most?” – ezt nem gondolta. Egy pillanat alatt gondjaiba merült: ez abból látszott, hogy arcán és homlokán lévő ráncai 3 mm-t mélyültek, elérvén ezzel a 7 mm-es mélységet. Arcán egy könnycsepp futott végig. A pohárért nyúlt. Mivel az üres volt, szemrehányó pillantást vetett a mellette ülő Bálint Gazdagra. Bálint Gazdag az egyetlen ember, akiben megbízik. Gazdag töltött és Tora egy hajtásra megitta a lőrét. A szeszes ital leért a nyelőcsövön keresztül a gyomorba, ahol viszont már nem volt több hely alkohol számára. Így Tora a következő pillanatban szemre hányta Gazdagot. Bálint Gazdag, hogy elterelje gondolatait, azonnal a csonthéjasok metszési időpontjának megválasztásával kapcsolatos változók definiálásáról kezdett hebegni-habogni. Tora egy dolgot nem szeretett a tohonyaságon kívül: ha valaki hebegett-habogott. Ezért úgy fültövön vágta BáliTott, hogy az belerepült az ablaktáblába. Nagyot koppant aztán elhallgatott.

Mindennapos, hétköznapi dologok voltak ezek azokban az időkben. Ezután Tora magába roskadt. Kivette mind a négy kontaktlencséjét és megette. Gondolataiba akart mélyedni. De persze nem voltak gondolatai. Szeretett volna a végső megoldáson gondolkodni. Koncentrált. Levette szemüvegét, ettől Matolcsay-i kancsalsága visszatért a normál szemtengely állásba. Gondolatai egy mindent megalapozó, mindent eldöntő kérdés körül cikáztak. „Végül is mi legyen? Végül is hogy és mikor? De leginkább mi legyen? Az ebéd: zöldbab főzelék rántással, vagy anélkül, sült ódalassal (igen: sic!), vagy tükörtojással?”. Így mélázott, meg így tovább még sokáig. S amikor már majdnem éhen halt, szomjanhalt. Volna, de még azelőtt ivott.

Folyt. nem köv.

Takagi is a végső megoldáson dolgozik

Takagi is, mint nagyon sokan ebben az időszakban, a végső megoldáson dolgozik. Takagi mindig is az egyetemes emberszeretet, az emberi testvériség eszméiért lelkesedő (de gyakorlati társadalmi reformokat nem sürgető) személy volt. Ezért úgy döntött még decemberben, hogy elkezd dolgozni a végső megoldáson. Már akkor felütötte a fejét a veszély, de még nem vált globális, minden egyebet félresöprő kurva veszedelemmé. Takagi már akkor felismerte, hogy ha időben lép, nem fog megbotlani. Már F1-es versenyzőként is kiemelkedő versenyszellem különböztette meg őt versenyzőtársaitól. Itt volt az alkalom, hogy megmutassa a világnak a benne rejlő potenciált. Mosolygott is veszettül harcsabajusza alatt, mikor a kertben elsétált a 40 éves buxusa mellett. Nem is szólt semmit az illetékeseknek. Nem szerette volna, ha a bizottságban valaki idejekorán beszarik. Ezért elvonult és megkezdte 180 napig tartó remeteségét. Szólt néhány fakír barátjának, hogy ha keresnék, éppen aszkéta. Tudják. Alighanem azóta meg is találta a végső megoldást. Mi most nem is tehetünk mást, csak várjuk, hogy előrukkoljon a mester. Az a sok felhalmozott tudás és tapasztalat most aztán igazán jól jött kis barátunknak. Most fogja visszaadni a világnak azt, amit még süvölvény korában lopott el a helyi ótvarostól. Vége.

Vers

Zárószó

Legyen Ön is TRK® tag!