Szórjuk szét FRUTTI helyett.

Kapható! Új gondolat: a francba!

I. évfolyam 5. (cserepes a) szám

Különszám a Öregnek!

Kelt: az Úr 2,0073 gyök 987654321 esztendejében, odasült a lepényem

Kedves TRKâ -tagok, Ubul!                               Életünk delén!

Kedves sorstársaink, mint azt már legutóbbi léprepesztő számunkban sejtetni engedtük, megújhodásra kényszerültünk. Takagi és lapunk kolosszális sikertelensége után a szerzők komoly 0,1236 tízezred másodperces alkotói válságba estek, majd a visszatérésről döntöttek. Az új TRKâ még színtelenebb és egyre pocsékabb lesz, de regulatív. Most huszárvágással át is térnék első témánkra.*

                             Az egyetemi élet változatos eseményei

Olyan információk  birtokába  jutottunk, mely  hallatán az ember   összekarmolja magát: nemdohányzó intézményünkben cigerettázni nem, de pipázni orrba-szájba lehet (kortól, nemtől, igentől függetlenül). További hír, hogy a férfi WC-ket befalazzák, úgy ahogy van, mert ugye az ember nem azé' jár ide.

Akkor meg minek. A csempeburkolat az egyes emeleteken szintén a múlté, igen drága márványlapok lesznek lefektetve, ezért ezentúl meztélláb lehet csak flangálni a folyosókon. Senki ne ijedjen meg, hogy felfázik, mer' a márványlapok mellé Mikulásra a padlófűtés is bevezetésre kerül. A híres torony is beépítésre kerül. Keynes beépíti következő elméletébe. Jó hír: bővül a számítógéppark, eladnak 11-et. A Pápa pedig megígérte, hogy megáldja a halálfolyosót, még december 18-a előtt. Takarékossági program miatt 1 hétig nem lesz fűtés, villany, gáz, víz, levegő, de azért Jó lesz. További reform, hogy az elkészült új jogi előadót (mely igen drága volt) ledózerolják (csak minket akartak vele megviccelni, he-he, ez jó volt). Az épületet pedig felszerelik egy igen komoly riasztó-rendszerrel: vesznek egy tacsit.

Az ebadta dughagymapiac

Második témánk egy herezsibbasztó elméleti alapvetés, mely "Takagi Toranosuke - Az ebadta dughagymapiac egyensúlytalanságai"** alapján készült. A téma annyira logikusan  van felépítve, hogy először mi is hanyatt vágódtunk a meglepetéstől, hogy mi mindenhez nem ért a mi Tora barátunk. Az egész elmélet Pista bácsi szájszag-bázisán alapszik, melynek bombasztikus büdössége Takagi szájszagával is felveszi a versenyt. Tehát az elmélet szerint Pista bácsi szájszagkoncentrációjának ex post értékei pontosan igazodnak az üzbég bevándorlók májzsugorodásának ex ante nagyságaihoz, bár ezt a neotakagisták tagadják, de azokra a tetvészkedő barmokra úgy se adunk (azt a rézangyalát). A folyamat - igaz Takagi gyomoridegessége miatt egyre gyöngülő intenzitással - addig tart, míg Pista bácsi újrafogalmazódó szájszaga egyenlővé nem válik az üzbég bevándorlók 1  napi   májzsugorodásával.   Takagi   -   kissé   ellentétben   professzor    Katayama   kutatásaival -

kijelentette, hogy a májzsugorodás nem erény, és ezzel még nem mondott sokat, de hát miért nem mondott sokat? Hát mert kiújult a szájában, a rágófogak háromdimenziós rohadása, ami hajnali negyed kettő után egy órával tetőzött. Ettől az érzéstől vágta homlokon a gondolat, hogy az eddigiek elemzésével egy fikarcnyit se kerültünk közelebb a problémához, mondhatnánk csak üres frázispufogtatás volt. Ekkor jappán gyártmányú logarwécén kiszámolgatta, hogy a hirtelen felindulásból elkövetett ráfutásos balesetek száma cérnavékony kapcsolatot mutat az önként jelentkezett, halálraijesztett svábbogarak gazdaságpolitikai megfontolásaival. E szerint ez ebadta dughagymapiac csak akkor van egyensúlyban, ha a halálraijesztett svábbogarak piacra viszik makrogazdasági jóindulatukat, viszont ez meg csak akkor valósul meg, ha hovatovább az aggregát ráfutásos balesetek szándékolt káreseményei jogkövetkezmény nélkül elszemtelenednek. Ebből pedig levonhatjuk a végső konklúziót, hogy az ebadta dughagymapiac a legritkább esetben van egyensúlyban, és akkor is olyan rövid ideig, hogy még rágondolni is veszteséges, nem is pofázunk róla többet, punktum. Köv. egy veseszaggató Vers:

Takagi nélkül
 

Egy világ gyászol téged Tora
Elmentél te édes pofa
Nem láthatunk többé téged
Megszakad a szívünk érted

Nem fog senki esni-kelni
Megdöglök, ha ez nem egy felni!
Már én aztán, most azt mondom
Kuss legyen, mert rontom-bontom

Zárószó 

Végül csak annyit, hogy minden kiemelkedően kedves olvasónknak UV-kban gazdag vizsgaidőszakot, boldog új évezredet, kellemes ünnepeket (na mi a túrót mondjunk még, szépet, kedveset midőn bölcsőm ringatá) kívánunk. Ne feledjétek! …mit is akartam mondani? Na mindegy. De biztos fontos volt, úgyhogy ehhez tartsátok magatokat.

Jó napot kívánunk!

Hivatalos taglétszám: 6 fő.

**Crash Kiadó, Pécs (1999.)

Megjelenik 20 160 percente

* Igazi csemege ínyenceknek: kiderült, hogy Takaginak semmi köze a lichtkardhoz, ellenben Teia herczegnő csészéjének fülecskéjén barock görbület lesz.