Szórjuk szét FRUTTI helyett.

 

II. évfolyam 6. /11./ (oktán) szám
Különszám a Pál Pacinónak!    Kelt: az Úr "a rosseb tudja hanyadik" évében, hány liter tej van egy tehénben?

Kedves TRKâ -tagok, kishúgom, Felícia!

Eme "hű de korán újra itt van számunk"-at a legutóbbi futam eseményeivel kezdenénk, melyet szilversztón (ezüstkő)-ben organizáltak. A kevés néző ellenére, akik egyébként úgy ültek a lelátón, mint pillanatnyi savtúltengésben szenvedő viperák, amelyeken kitört a téboly, igen kotlett egy futamot láthattunk, mely már a rajtnál előrehaladott gyomorhurut és pofazacskórángást okozhatott a gyengébb idegzetű nézők számára. "A" események címszavakban: suhamer a rajtnál kiment a rétre, s amíg ott volt, a két bmw úgy otthagyta, mint versenyló a lominyont. Örvájn is tökölődött, gondolta ráérünk, a gyerekek még úgy is az oviban vannak. A két  mekk-láren  úgy  ment,  mint  akik  meg  vannak  huzatva. Később, bár lehet hogy egy picit előbb, baricselló húzta el a saját nótáját, miközben kitaszajtotta tűzpiros aszfaltbetyárját a gyepre.

Állítólag egy vidraulikus maklérarák csípte nyakon, s pánikszerű paranoia-roham tört rá, ezért ment tönkre a szoftvere, mint egy lerohadt rezsó, mely spontán reprodukcióra már szinte képtelen, de az se zárható ki, hogy valaki megbuherálta baricselló zsiguliját. A futam után suhamer szörpizett, kulthárd a tőzsdeügynökével diskurált a többiek pedig mákostészta-partyt rendeztek egy rekultivált pszicho-automata kocsmában.

Innen-onnan

Egyetemünk új, ősztől felvehető tárgya a gazdaságbiológia. Azonban a hírek szerint a tárgyat csak az veheti fel, aki már életében legalább egyszer megnyálkásodott az ipari áramtól. Az előző számunkban szerepelt kérdésre (mi az, egyik füleden be, a másikon ki, és mégis a fejedben marad?) a válasz: csákány. A dedikált Takagi cicanadrág sajnos közben perfektuálódott, így a helyes megfejtők egy eredeti - Takagi által is olvasott - "Hernest Emingway - Az öreg talász és a henger" könyvet kapnak. Ja, állítólag az új opel omega fél másodperc alatt gyorsul fel százra, melynek helyzetkomikuma az, hogy ezt még a fridzsiderkommunizmusban hallottuk tiszaborzasztói haverjainktól. A következő hírt csak ép idegzetűek olvassák, mert esztelen nagyot lehet tőle tessék beszállni! Tehát a hír, kendőzetlen valóságában, megtörtént: ómama és ópapa épp a Imrét hallgatta (a királyt!), mikor egy mulya mufurc, multidiszciplináris motorosfűrésszel a hónaljában (ráadásul porckorongsérvvel porhüvelyében) sújtólégrobbanást szenvedett Batárbányán, ahonnan aztán se ki, se be! Mivel ómamáék annyira belefeledkeztek a nagy számok törvényébe, hogy észre sem vették, hogy az akció közben eltűnt néhány póréhagyma a pincéből, melyek biztos is, hogy a bajonett-foglalat mellett állottak. Ettől aztán betakarodtak a lúdtalpbetét-raktárba, és becsmérlő szavak társaságában becsavarodtak.

 Vers

 Állati évzáró, avagy rakott róka és Hidetosi

 Vó't egyszer egy rakott róka
Nem volt neki soha dó'ga
Szerintem ez öreg hiba
- közbeszólt egy éti csiga

Mi nem mászkál erre-fele!
Megcsapta az Ahmed-szele
Megarambó szupermosi
Új reménység: Hidetosi!

 

Zárószó

Sajnálattal tudatjuk a kedves Olvasóval, hogy tűzrevaló 11. számunk, mely egyben szubmikro-jubileumi szám is, utolsó e félévben. De mielőtt kitörne minket a frászkarika és harántsüllyedést kapnánk, szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak: Lakmusznak a papírért, és Rostnak az ironért. Végül: UV (Úgyis megVágnak)-mentes ostyapenkót mindegykinek!

A végére, íme egy fotó Istenünkről (mindenki örömére):

Nyugodalmas jó éjszakát!

 

Hivatalos taglétszám: 18 fő.

Fogyasszátok egészséggel!!!

Megjelenik 20 160 percente

Vicc: Megy malaczka a bicziklin és hirtelen egy irgalmatlan nagyot taknyol. Megszólal a nyuszika: -Mi van malaczka, leestél? Mire malaczka: -Kuss! Én így szoktam leszállni!!!