Szórjuk szét FRUTTI helyett.

TRK®  – AZ ALAPMŰ!

IV. évfolyam 4. /33./ (római) szám
 

TRK®  - A HASZNOS SEGÍTŐTÁRS

Kedves Baráti Kör, öcsém, Lukrécia!

Nagy alkalomhoz érkezett a TRK®! Történelmében először vendégsztárok készítették a mai számot! Az a helyzet ugyanis, hogy a kolosszálisan jó újságunkat csak a félév végéig szerkeszthetjük mi, jelenlegi igazgatók, mivel ötödévesek lévén távozunk az egyetem falai közül (végül is ez még nem biztos), és utódjelöltjeink ezzel a számmal mutatkoznak be, reméljük mindenkinek megnyeri majd tetszését, és még jobban bővülni fog a TRK® lelkes buzgómócsing klubközössége, tessék:

Hírek a maláj tajgából (az előző futam)

Az időmérésen időt mértek. Utána is. Jó három méter volt. Majd vasárnap, késő délután elrajtoltak. Sumakker hamarosan szárnyaszegetté vált Datolya áldásos tevékenysége, no és némi önhiba nyomán. Majd többen is elvesztették fejüket, illetve ajtóik szárnyát, azaz autóikét. Ekkor A Pali Klászló prognosztizálta a verseny várható végeredményét, hogy majd Szánto és De la Jóska hűde hogynagyon megnyerik majd a versenyt. Aztán majdnem. Csakhogy az elmeháborodott Fizikella bunkó, ánferr és meg nem bocsátható módon a pályán volt, de nem jelezte ezen ténykedését Szántonak, aki mintegy kvázikonkáv preferenciákat alkalmazva, és mit sem törődve Pali Klászló közgazdaságilag végletesen megalapozott jóslataival, nekirongyolt ezerrel. Ekkor jött el a pillanat, amikor minden TRK-rajongó szíve meghasadt… Szánto a japán másodpuceráj lelkileg megöngyi magát, és különben is az űrbe szállt bele. Neki. Hogy. Nem kívánt törlendő… Majd Bár Ricselló és Alf, a tőgyönkívüli eltéptek a mezőnytől (vagy eltépték azt, már nem emlékszem pontosan). Ekkor bekövetkezett az utolsó csapás. De la Jóska is elhagyta szárnyait, és így leesett a földre, pedig már messze a fellegek között járt, a heveny kokain-túladagolás következtében. Tisztelettel jelentjük milyen megalázó, undorító, és sportemberhez nem méltó tettet hajtott végre Szánto. Azt hiszem nem is méltó a NAGY „T” emlékére. Képes volt a pályán az IDEÁLIS íven autózni!!! Őrület… Hogy mit meg nem enged magának. Aztán Sumakker, az öregebbik és Berrnóóddi eszevesződött csatározásba bonyolódott, de ez már kit és hovatovább. Majd a végeredmény: nyert TAKAGI, második Elen Prosztata, negyedik pedig Neki Lada. A harmadik helyet Szánto tiszteletére üresen hagyták, ki már a föld körül kering. Egyes hírek azonban pénzhiányt említenek a hely betöltetlenségével kapcsolódásilag. Közérdekű: SZÁNTO műholdat 134 verrrtikális, 75 horr(N)izontális pályán lehet befogni… lasszóval. A sikeres próbálkozó ingyenjegyet kap a következő futamra (a tévéje elé).

Kúttúra 

Ma a Gyöngy Kikötő című filmet vennénk szike alája. A film mély erkölcsi tanulságokkal rendelkezik arról, miért is nem éri meg japppánnak lenni a bátor, villogó mosolyú ámerikóniaiakkal szemben! Villognak a mosolyok, és törnek a szívek, meg minden. A filmből kicenzúrázott jelenetében, például 13 japán puceráj dől bele szertartásosan a rappülöjébe! Ezen kívül még Fejhős No.1, és Fejhős No. 2 is összeverekszenek, holmi nő miatt… Ehh! Bezzeg a japánok csak röpködnek, bombáznak, meghalnak, oszt annyi! SZÓVAL MINDENKI NÉZZE MEG! Aki meg nem az vessen magára követ, mer’ ha nem, én fogok!

Rövid filmajánló

Ajánljuk, hogy nézzetek filmeket!

Vers, mindegy kinek
 

Remek egyedek serege
Eme egyetem emberrengetege.
Kerge legyek repkednek,
Egyes esetekben leesnek.

Emberek, legyek, esetleg egerek
Egyetlenegyen nevetgetnek
TeReKen elesve hemperegnek,
Mert ezen kezekben TRK-s remekek leledznek.

Jelentkezzetek tagnak!

Tudtátok-é, hogy ha a TRK tagok körében magasabb az átlagéletkor, alacsonyabb a csecsemőhalandóság, továbbá onlájn példányt kaptok minden TRK-ból és Takagi által a versenyeken használt alsógatyát, dedikálva. (Az onlájn példány tényleg igaz, emilben megkapja minden tag, még nyomtatás előtt!!!)

Zár+szó=zárszó

Kedves japán törzsközönségünk! Szeretnénk a TRK vezetősége nevében kifejezni mély együttérzésünket mindenféle atrocitás miatt, ami az ámerikóniaiak részéről érte önöket! Kedves amerikai törzsközönségünk! Szeretnénk a TRK vezetősége nevében kifejezni mély együttérzésünket mindenféle atrocitás miatt, ami a japppánok részéről érte önöket! KÉRJÜK, FIZESSENEK ELŐ RÁNK! (ha már ilyen együtt érzők vagyunk!)

 

Csináta: Doki und Emő

Hivatalos tagléccám: 29 fő

TRK® - MAGA AZ ÉLET!

Megjelenik 20 160 percente

Nagyon jó viccek: Mi az, sárga és öt betű???    SÁRGA!!!!!!!